A Galaxis söpredéke - 9. fejezet by Skyhawk

A Galaxis söpredéke

9. fejezet

Hetekkel később

- Ahogy mondtam, ne izgulj – mondta Sol Breaker fáradtan. – Jó eséllyel fogunk valami csempészmelót, és kész.

- De nem vagyok ehhez túlságosan hozzászokva – visszakozott Dragann. – Egyáltalán mit csinálhatnék?

- Már nem szokatlan az ágyúkezelés, nem? Akkor egyértelmű a dolog.

A Blunt Arrow sebesen szelte a hipertér kékes alagútját. Bár az utóbbi időkben a két zsoldos sok rázós ügyön ment keresztül, mégis, az úti céljuk kissé feszélyezte mindkettejüket, de leginkább Dragann-t, aki először látogatott el arra a helyre. És ez a hely nem volt más, mint a Csempészmenedék, a hely, ami veszélyesebb a Nar Shaddaa-nál is. Többnyire olyan bűnözők helyezték ide bázisukat, akiket még a Hutt űr kétes hírű világain sem látnak szívesen. Egy hely, ahova épeszű lény nem tenné be a lábát – valamint épeszű üldöző sem. És ez tette vonzóvá a Galaxis alvilága számára, még ha bármikor meg is ölhetik anélkül, hogy valaki is sajnálná őket. Nem mellékes az sem, hogy a sok romlott alak között nem egy akadt, aki munkával is szolgálhat, és a pénz sosem jön rosszul.

- Kilépünk a valós térbe – kommentálta Sol. – Három, kettő, egy.

A fényes alagút csíkokra bomlott, amik csillagokká zsugorodtak össze. De látképet nem egy bolygó foglalta el, hanem apró pontok összessége, amikről bármelyik pilóta azt mondaná, nem megy a közelébe. Kivéve az olyanokat, mint Sol.

A Blunt Arrow viszonylag távol lépett ki az aszteroida mező széléhez képest, de ezt Breaker így is tervezte. Vagy inkább rutinból csinálta, Dragann nem igazán tudta megmondani. Biztos kézzel manőverezett be a kődarabok közé, egyet-egyet vészesen közelről elkerülve. A chistoriban meghűlt a vér, mikor egy éles fordulót követően bekapcsolt a kékes elhárító pajzs, mert majdnem súrolták a következő sziklát. De Sol meg se rezdült, csak kormányozott, egészen addig, amíg egy hatalmas aszteroida belsejében talajt nem fogtak a leszállótalpak. A Skip 1 nevű szikla hangárában.

- Azt hiszem, nem kell kávé.

Az ember elvigyorodott, aztán kikászálódott a pilótaülésből. A sok üldögéléstől kissé bizonytalan léptekkel ment hátra a hálófülkéje felé, ahonnan kihozta a kabátját, és felcsatolt egy nagyobb pisztolyt a baloldalára, amit Dragann nem igazán értett.

- Mondtam már, ez a hely olyan, hogy Boba Fett sem mer ide jönni – magyarázta. – És én sem szeretnék itt elpatkolni.

- Értem… - morogta a gyíkember kissé zavartan, és elrohant a fegyvereiért.

Hát, az sem hátrány, hogy a nagy termete miatt kevesebben mernek majd belénk kötni – gondolta Sol.

Mikor Dragann visszajött, sugárzott róla a magabiztosság, mintha az egész csürhével szembeszállna egyedül. A két zsoldos így már sokkal jobb kedvvel lépett a rámpára, aztán ki a folyosóra, de ott máris szembesültek egy újabb akadállyal:

- Ez baromi büdös.

- Évek óta ilyen, nem értem, mit csinálnak ezek – morogta Sol az orrát fogva. – De el kell viselnünk addig, amíg itt vagyunk.

A chistori beletörődő bólintással jelezte, hogy rendben van, aztán folytatták is a sétát. Elhaladtak mindenféle játékterem előtt, bódító illatok érték az orrukat, mikor a fűszerbarlangok közelébe értek, de nem csábultak el. Éppenséggel amúgy sem volt annyi fölös pénzük, hogy szórakozzanak is.

A tágas központi terembe érve megpillantották, miféle szerzetek is vannak errefelé. A galaxis szinte minden fajából láttak képviselőket, és nem egy kifejezetten visszataszítóan nézett ki.

Szabad asztalt nem találván inkább a csapos felé vették az irányt.

- Két koréliai sört, Derk – mondta Breaker vigyorogva.

- Hohó, csak nem a Sol Breaker? – nézett rá a csapos vigyorogva. – Hogysmint, kölyök?

- Megvagyok, mint láthatod, sikerült társat is találnom – biccentett a megilletődött chistori felé. – Ő itt Dragann. Dragann, ez az öreg fószer itt Derk Bant.

- Te sem leszel jobb formában, ha megélsz annyit, mint én – lökte meg barátian Sol vállát Derk Bant. – Ritkán látni chistorit errefelé.

- Bizony, elég ritkán – kontrázott rá a zsoldos, zavarba hozva a gyíkember. – Nincs egy jó fülesed véletlenül?

- A napokban nem igazán hallottam semmit. Inkább Blue-t kéne kérdeznetek munka ügyben, talán valami csempészmelót tud szerezni.

- És ő most hol van?

- Valahol hátul, gondolom – vakarta az állát az öreg. – Tessék, egészségetekre!

A zsoldosok kifizették a sört, aztán kerestek egy sarkot, ahonnan jól ráláthatnak a tömegre. A feszélyezettségük nem múlt el, mindketten fürkésző tekintettel figyelték a körülöttük álló alakokat, felkészülve arra, hogy szükség esetén fegyvert ragadjanak. De – szerencséjükre – erre nem volt szükség.

Nagyjából negyed óra feszült várakozás után felbukkant a pult mögött egy fekete hajú, nem épp túlöltözött ember nő. Sol szépen végig is mérte a formás alakot, az izmos hasat, és a telt melleket, nem mintha nem láthatta volna korábban is. De ebben az esetben tovább nem nagyon mehetett, mert bizony, Ana Blue nem igazán kapható egyéjszakás, könnyed kalandokra, amiket Breaker inkább előnybe helyezett. Mert ez a nő nem szerette a könnyű prédát, és a női nemet betegesen imádó Sol annak számított. Persze, ez nem zavarta egyiküket sem semmiben.

Miután beszélt Derkkel, a zsoldospáros felé vette az irányt, baráti mosoly kíséretében, kivillantva kék metszőfogát.

- Rég láttalak erre, Sol Breaker – szólalt meg, mikor eléjük ért. – Te pedig…

- Dragann – mutatkozott be a chistori a lehető legszelídebb hangon. – Örvendek.

- Szintúgy – mondta Blue, egy megkönnyebbült sóhaj kíséretében. – Derk azt mondta, munkát kerestek.

- Ja, nem ártana valami, ami hoz egy kis hasznot a konyhára – tért a tárgyra Breaker. – Tudsz valamit, ami két ilyen megtermett zsoldosnak való?

A nő végignézte mindkét férfiút, aztán elröhögte magát.

- Ha a hajód még megvan, akkor tudok – vigyorgott. – Gyertek utánam. De előbb… - nézett Dragann-ra.

A nagyra nőtt gyík zavartan nézett vissza a nőre, és egyre idegesebb lett, ahogy méregette, amit ráadásul nem is értett, miért tesz. De Blue elvigyorodott.

- Ritkán látni erre chistorit, de ilyen szelíd személyiségűvel máshol se találkoztam.

- Mondjuk úgy, hogy nem vagyok hozzászokva a társasághoz…

- Meg a magabiztosság sem épp erényed – kotyogott bele Sol. – Azt várnád, hogy egy fenevad, de meglepően udvarias és kedves srác. Még emberek között is ritka az ilyen.

- Ez bizony egy jó dolog, Dragann – mosolygott a nő a gyíkemberre. – Nos, indulás.

Blue a vendégek között szlalomozva vezette a két zsoldost a terem másik végébe, ahol egy barna kabátos, befont hajú férfi iszogatott egymagában. Mikor a kis csapat melléért, meglepetten nézett rájuk.

- Találtam két alakot, akik segíthetnek neked, Starborn – mondta a nő. – Zsoldosok, és a kalapos srácot ismerem már egy ideje. Jó pilóta.

A férfi felállt, felmérte az új arcokat, aztán egy kisebb biccentés kíséretében bemutatkozott.

- Rion Starborn, csempész. Örvendek az uraknak.

- Sol Breaker és Dragann, zsoldosok – viszonozta Sol. – Szóval, milyen munkáról lenne szó?

- Egy kis szállításról, de… - Egy pillanatra elgondolkodott. – Jobb, ha megmutatom. Jöjjenek utánam.

A páros egy rövid búcsút követően meglepett arccal Starborn után indult. Míg a folyosón sétáltak, egy szót sem szóltak egymáshoz, még a zsoldosok sem.

Pár perc után az egyik hangárhoz érkeztek, ahol olyan látvány tárult Breaker szeme elé, amit soha nem akart megtapasztalni.

- Nos, ez a Star Hawk – vakarta a fejét a férfi. – Nagyjából félútig jutottam vele, mikor kalóztámadás ért a közelben. Így hát, egy kissé leharcolt…

Egy kissé? Öregem, csoda, hogy még repül!

A fekete Dynamic CV-2600-as hajó valóban nem festett túl jól. Több helyen megsérült a burkolata, a feltehetően oldalsó lövegek helyét hatalmas lyukak foglalták el, ráadásul a fél oldalán vezetékek lógtak ki. Alaposan elkapták, annyi szent!

- Szóval, az a helyzet, hogy valahogy tovább kéne vinnem a szállítmányt, de mint látható, ezzel a hajóval nem fog menni. Az itteni szakik tudnak vele mit csinálni, de ehhez már Shug kéne, hogy helyrepofozza.

- És honnan tudja, hogy nem öljük meg, majd lépünk meg a szállítmánnyal? – kérdezte Sol gyanakodva.

- Nem tűnik olyan embernek, aki ezt meglépné – válaszolt Starborn nyugodtan.

- Mégis, van valami biztosítéka egy ilyen esetre, így van? Másképp nem hiszem, hogy segítséget keresett volna.

- Jól vág az esze, meg kell mondjam – vigyorodott el a csempész. – Az árut csak én adhatom át, mivel bennem bíznak ennyire. Ez pedig annyit takar, hogy a retinamintám és az arcom is fontos. Nem érnének velem semmit, ha megölnének, a szállítmánnyal pedig végképp nem.

- Gondoltam, hogy valami ilyesmi állhat a háttérben – mosolygott Sol. – Mekkora pénzre számítsunk, és mikor indulhatunk?

- A teljes haszon negyven százaléka a maguké, más szóval tizenkétezer kredit. Az indulást pedig megejthetjük, ha átrakodtunk.

*

Sol elnyomta a kötelező cigijét, aztán beizzította a hajtóműveket. A hajó lassan felemelkedett a sziklás aljzatról, és kifelé vette az irányt, aztán szlalomozni kezdett az aszteroidák között, néha hajszálnyira elkerülve őket.

Mikor elérte az övezet szélét, Breaker megvárta, hogy a navikomputer kidobja az adatokat, aztán megszólalt:

- Irány az Ord Mantell!