A Galaxis söpredéke - 7. fejezet by Schiffert

Több mint egy hónap telt el azóta, hogy Sol Breaker és Dragann, a frissen társult zsoldosok elhagyták Korélliát. Ez időtájt a páros folyamatosan a Korélliai hiper út mentén vállaltak megbízatásokat, majd mellék hiperutakon keresztül haladva, végül a Hutt Űr mélyén található Affavan bolygón lyukadtak ki.

Affavan. Szmogos, koszos, ápolatlan világ, mely méltán a Galaxis egyik legelhanyagoltabb planétája, még a Hutt Űr elhanyagolt világainak átlagához mérten is. A bolygó eredetileg bányászati célokból lett kiaknázva a Hutt kartellek által, még évezredekkel korábban, de a hajdani nagy kitermelés már réges-régen a múlté. Az ásványi anyagokban gazdag Affavan kincseit kitúrták és elvitték, és a helyén egy kifosztott, ökológiailag összeomlott világot hagytak. Ám a geogazdaságilag értéktelenné vált világ így is jelentős hiperút mentén helyezkedett el, ezért más területeken indult meg az értékessé válása. Bár lakhatósági szempontból ez a világ mindig is pengeélen táncolt, de a Huttok uralma alatt sínylődő népek így is hozzászoktak a rossz életkörülményekhez. A bolygó pedig a szerencsejátékosok paradicsomává vált a Hutt Űr ezen részén. A nagy stílusú szerencsejátékosokon kívül a kizsákmányolt alsóbb rétegek is a szerencsebarlangok mélyén próbálták a sorsukat jobbra fordítani, bízva Fortuna mosolyában. De a szerencsejátékok ipara nem a szerencsére hagyatkozva tartotta fent magát. Meg volt a maguk módszerei, hogy a "ház" mindig nyereséggel zárja a napot. Persze a szerencse illúziójának fenntartása is a szolgáltatók érdeke volt, hogy a befolyásolható tömegek hozzájuk hordják azt a keveset, amit a Huttok és az alvilág nem vett el tőlük. A szerencse az egyetlen ábránd ezen a világon, ami még a reményt a balsorsú tömegekben tartja. És ez az illúzió sokak elméjét olyasmire veszi rá, amivel saját halálos ítéletüket pecsételik meg. És ez egy másik alvilági alja népnek add lehetőséget a meggazdagodásra.

***

Az elhanyagolt, hulladékoktól roskadozó sikátorok mélyén egy újabb balsorsú élet szembesült a végzetének a kezdetével, mikor az átlagos testsúlyú férfi ember nagy erővel csapódott neki a falnak. Amikor a nyirkos, oszladozó szemétkupacra esett, hallani lehetett a fájdalmas jajgatások közepette az alatta széttörő üvegek jellegzetes hangjait.

Nem sokkal arrébb két alak állta el a sikátor egyetlen be- és kijáratát. A közelebbi egy óriási hüllő volt, mely minden fizikai téren az áldozata fölé emelkedett. Ezt misem bizonyította jobban, mint az a tény, hogy játszid könnyedséggel dobta neki a falnak az embert. Kicsit arrébb pedig a már áldozattal azonos alkatú, szintén emberi fajú férfi állt, aki a "reptetést" követően már szükségét érezte a közbe szólásnak;

- Hé! Ne feled, a pofája maradjon egyben! - a figyelmeztető felszólítást persze nem az áldozat érdekében említette meg az ember, hanem hogy könnyebben tudjanak a későbbiekben nyomozni - 

- Nem nyúlok hozzá. - szólt vissza a megtermett verőgépezet, miközben felszedte a szemétből a célpontját, majd egy irtózatos erejű bal ütéssel, az áldozatának a gyomor körüli területeire akkora energia hullámot indított, amitől az végül teljesen elgémberedett és az agyába tóduló ingerület hullámoktól végül eszméletét vesztette. - 

- Csak hogy. - indult meg a társa mellé az ember. - Nem értem, hogy miért nem lőjük ki ezeket a férgeket egy kábító sugárral. - azzal az eszméletlen férfit a chistori fajba tartozó gyíkember egyik kezével megtartotta, míg a másikkal a fejét vízszintes állásba fogta, hogy a társa nyugodtan letudja ellenőrizni a zsákmányukat. - 

- Mert a legtöbb nem ér annyit, amiért érdemes lenne rájuk pazarolni az energiát. - válaszolt egyszerű stílusban a chistori - Ráadásul így én sem esek ki a formámból. - utóbbi megjegyzésével pedig arra utalt, hogy már napok óta járják a város leglepusztultabb körzeteit, sunnyogó, láthatatlanná válni akaró alakok után kutatva, patkányok rágta leprafészkekben keresve a több száznyi, feketelistás csalók közt keresve a jelenlegi legnagyobb halat. -

A Sol Breaker kezében lévő szerkezet eközben már rég magába szkennelte az előtte tartott arcot és az Affavan-i nyílt körözési listára kapcsolódva kereste meg az arc tulajdonosának a személyi aktáját. A fekete lista, melyet a Huttok szolgálói frissítenek nap mint nap, magába foglalja azon személyek külsejét és személyes adatait, melyekkel a fejükre tűzött vérdíj begyűjtésére szakosodott vadászok az elfogottakról kideríthetik, hogy valóban azt fogták-e el, akit, illetve, hogy miért kerültek fel a listára és persze, ami a legfontosabb, mennyit is érnek. A szerkezet holokivetítője ekkor az elfogott ember képét jelenítette meg a kezelője előtt. Bár a körözött személy egyes vonásai megváltoztak, de az azonosítási eljárás olyan módszerrel ment végbe, mely a kezdetleges arc eltorzítási módszereket kiszűri a vizsgált alany arcából. 

Breaker az adatokat nézve csalódottan kapcsolta ki a szerkezetet.

- Na tovább. - mondta érdektelenül - Ez sem az. - a chistori erre hagyta a zsákmányát a mocsokba visszazuhanni, hogy aztán a társa mellé érve átvehesse attól a vállán logó nehézfegyverét, a DLT-19-es lézerpuskáját -

- Mennyi volt? - tette fel a nyolcadik melléfogás utáni nyolcadik első kérdését Dragann - 

- Nem egész 800 credit. - jött a lelombozott válasz. - Az eddigi legmagasabb, amit találtunk.

- Nem kéne inkább a kicsi, de biztosabbakra is utaznunk? Így biztos nem keresünk majd semmit sem, ha...

- Ha azt tesszük, akkor is max három kisstílű csalót tudunk magunkkal vinni a helyi gyűjtő helyekre. Amik ráadásul legalább félórányi repülésnyire vannak ettől a tetűtanyától. És lehet, hogy pár ezer creditet betudnánk söpörni, de mi van ha pont azt az időt ütjük el ezekkel, amikor éppen rá lelhetnénk a nagy fogásra? - a chistori láthatóan megértette a társa érvelését, de Dragann nem volt az a típus, aki bízik a szerencséjében, hogy mindig a nagy pénzekre tudja rátenni a karmokban végződő kezeit - Persze normál esetben, ha nem lenne akkora anyagi hátterünk, amit a Koréllia elhagyása óta összehoztunk, akkor hajlanék rá, de nincs rá szükségünk, szóval kockáztatunk, ha nem is sikerül, akkor is csak apró pénztől esünk el, ha viszont nyerünk, akkor nagyot szakítunk, megint. - Breaker társa végül helyeslően hümmögött párat, miközben az utcán leparkolt, bérelt siklójukhoz értek. A jármű, melynek bérlése nem volt mondható olcsónak, szükséges eszköz volt a zsoldosok számára, mivel a Blunt Arrow, Breaker űrhajója, túl nagy lett volna az Affavan-i utcák és város szintek legtöbbje közti manőverezésekhez. A zárt terű járműbe a chistori csak a hátsó ülésekhez tudta "behajtogatni" magát, de még így is egy kicsit oldalra kellet billentenie a fejét hogy elférjen. 

- Nem értem, hogy miért nem béreltünk egy nyitott fedeles járművet. - panaszkodott a chistori a társának, aki beindította a gépet és a repursolok felemelték a talajszintről a járművet - 

- Hidd el, ha forróvá válna a helyzet valaha is, jobb egy zárt terű járgányban. Nem is értem, hogy miért engedik a mai napig a tető nélkülieket forgalomba. - 

A légköri hajtóművek bömbölve jelezték a motorok erőkifejtéseit, mire a jármű gyors iramban lódult egyre magasabbra és száguldott kifelé a lerobbant negyedből az egyik fő levegő útvonal felé, hogy a többi jármű alkotta levegő sztrádákba besorolva, az utasai a kora esti órákban visszatérjenek az átmeneti szálláshelyükre, egy koszos kis hotelszobába a város nyugati felében. 

Ám a zsoldosok nem is sejtették, hogy az indulásukat követően már volt egy izgatott szempár, mely régóta követte őket. És ezen szempárnak a tulajdonosa örült tervet eszelt ki, melyben mindent kockára téve igyekszik élve kikeveredni abból a slamasztikából, amibe a társai keverték.    

***

Az Ékkő Hotelben uralkodó viszonyok a hotel nevének csúfos meghazudtolása volt minden egyes négyzetcentiméterével. A környezetébe tökéletesen illeszkedő, átmeneti szállással szolgáló bérlakóház előterében, a "recepció"nak nevezett koszos lyukban egy elhízott twi'lek férfi bámulta a sportdroidok által játszott Galaktikus Rögbi Kupa első nyolcaddöntőjének a meccsét. A hotel büszke tulajdonosa viszont messze nem volt a jó kedvében. Egyik szitkozódás a másik után ment, hol az anyanyelvén, hol huttese-ül, de néha egy-két szót megejtet a közös nyelven is. A bejáraton beérkező Sol és Dragann nem is szúrt volna szemet neki, ha az ember nem kérdezz rá, hogy kereste-e bárki is őket. Az ingerült twi'lek persze kis híján kifakadt a meccs okozta stressz és a fogadásának az elbukása iránti dühében, de a chistori látványa ezúttal is a félelmének adott teret. Sol pedig mostanra már teljesen hozzászokott ehhez a "luxus" élményhez. Dragann jelenlétében úgy érezte, mintha egy rohamosztagos csapat okozta, megkülönböztetett minőségi pozícióban van, ami nagyon is megfelelt az embernek. 

De a lehiggadt tw'lek semmi jó hírrel nem tudott szolgálni. A távollétükben egyik megfizetett helyi informátor sem tudott hasznos hírekkel előkerülni. És a hat napos eredménytelen kutatás kétségkívül kezdte felőrölni a páros idegeit. Bár anyagi félni valójuk nem volt, de a lepukkant utcák és épületek sűrű látogatásai, a kis fejpénzekbe való belebotlások egyhangúsága kikezdte a türelmüket. És bár Sol mindvégig azzal hitegette a társát, hogy ezúttal is nagy pénzt fognak kaszálni, de ő maga is kezdett attól tartani, hogy a célpont már kicsúszott a célkeresztből és csak bantha árnyékokat üldöznek. 

Az Ékkő Hotel egy igazi retro szálló volt a maga három szintjével, mivel a korban már nélkülözhetetlennek számító turbo- vagy hagyományos liftekből egyet sem építettek bele. Nyilván ez is a tulaj pénztárcáját kímélte. Egy rövid lépcsőzést követően a második emelet 16-os számú ajtajához érve Sol becsúsztatta a nyitókártyáját az ajtó melletti kis zárszerkezetbe, majd egy kattanást követően már be is jutottak a lakosztályukba. 

- Azt hiszem jobban járunk, ha holnap már egy másik körzetben keresgélünk. - mondta Sol egy elnyújtott ásítással a további elképzeléseit - 

- Nem bánom, ez a nyomortanya amúgy is az őrületbe kerget. - értett egyet Dragann a társa javaslatával. Bár arrébb teszik a működési területüket, de ez csak térképen fog változást jelenteni. Ebben a rothadó városban a bűz és a mocsok mindenhol ugyanolyan; gyomorforgató. - 

- Figyelj, ledobom magam párórára, kibírod addig? - a helyeslő válasz után pedig Breaker nem bírt magával és egy csípős megjegyzést még hozzá tett - De azért remélem nem arra ébredek majd, hogy mellettem fekszel. - azzal a már összerázódott páros megmosolygott a csipkelődő kijelentésen, amit Dragann egy gyors ellen válasszal toldott meg - 

- Nyugi, nem vagy az esetem. És különben is, csak nézni szeretem, ahogyan alszol. - Sol erre el nevette magát, bár a fáradtságtól eléggé gyengére sikeredett a reakciója - 

- Na jól van, - legyintett egyet a társa felé - majd verj ki az ágyból, ha letelt az időm. - azzal elballagott az ágyig és bár a priccs inkább valami rancor rágta borzalomhoz hasonlított, de a kimerültségtől már ez sem hatotta meg Sol-t. Napok óta stimuláló szereken élt, hogy tovább tudjon fent maradni és mindvégig éber legyen. De az ilyesfajta erőltetett életvitel végül vissza üt. A 3-4 órás alvások után még fáradtabbnak érezte magát, de ezt csak a tudata hitette el vele. Valójában a teste kipihent volt (már amennyire), csak az elméje nem. És ilyenkor újra előbukkantak a stimuláns szerek. Ördögi kör volt ez, de szükséges. És Breaker remélte, hogy mindezért siker fogja koronázni a megpróbáltatásaikat. -

Mialatt a társa szinte pillanatok alatt belemerült az öntudatlanságba, Dragann bekapott pár pirulát, amitől majd éberebb lesz. Lévén, hogy chistori, sokkal jobban bírta elviselni a kialvatlanság és a pirulák okozta negatív hatásokat, de a negyedik nap után már ő is könnyebben vált ingerültté apróságokon, mint korábban. De ez a vesszőfutás szükséges áldozatokkal járt. Elvégre, nem mindennap kerül valakinek a fejére akkora vérdíj, mint ennek a Vir Locettnak. Az ember nevének felelevenítése után a hozzá tartozó arc is megjelent. Teljességgel átlagos vonások. A tekintetéből pedig kivehetők a tunyaság, életre valótlanság és kitartás hiányainak a jelei. Persze ezen hiányosságok csak arra igazak, amiket a chistori egy magafajta harcosban sosem lát szívesen. Mert bár a célpontot nem tartotta sokra, mint személyt, de azért mégis csak tudott valamit ez az alak, ha a Affavan-i Szerencsejáték Szövetkezet feketelistájának az élére került egyik napról a másikra. Viszont valami akkor sem stimmelt a vérdíj kiírásában. Ha valakit utólag csaláson érnek és kőrözik, akkor is szóba kerül az is, hogy hol és mennyit csalt ki. Viszont ez az alak egy kaszinó robbantó csapat tagjaként van csak nyilvántartva. És korábban is csak kisebb csalásokon kapták, amik viszont annyira pitik voltak, hogy kisebb bírság és az adott kaszinóból való kizárást követően további retorziókat nem vetettek be ellene. Most pedig...

A kanapén elgondolkodva ülő Dragannt egy kopogás zökkentette ki. Hirtelen nem tudta, hogy mi folyik körülötte, aztán gyorsan az eszébe jutott. Valószínűleg a házmester lesz. Amióta betették a lábukat ebbe a dögfészekbe, azóta a kövér twi'lek többször is tévedésből hozzájuk jött fel "ezermester"ként, mivel valahol, valami, mindig elromlik ebben a kócerájban. Ez még önmagában nem jelentene gondot a tulaj tájékozódási képességeiben, de az, hogy a vendégek hívására/hőbörgéseire csak sokadjára emeli fel a hátsóját, és akkor is igyekszik nem koncentrálni a feladatra, nos, ez valami olyasmi, ami miatt még a pontos szoba címről is megfeledkezik, és ilyenkor kínos és kellemetlen viziteket ejt meg az útja során. 

Dragann-nak semmi kedve nem volt a visszataszító alakkal akárcsak szembe állni (a szagáról nem is beszélve), de nem akarta, hogy Sol-t felverje a tulaj, az újabb kopogásokkal. Az ajtóhoz érve a nyitó gombot benyomva pedig nem várta nagy meglepetés. A valóban minden hájjal megkent twi'lek nem törődő ábrázata a zsoldosnak eszébe juttatta, hogy ezen a bolygón még nem ölt meg senkit. Viszont ez hamarosan megváltozhat, ha ez a rakás szerencsétlenség a tulajdon jelenlétével ki nem veri a biztosítékot zsoldosnál.

- Nem, nem mi szóltunk. És amíg itt vagyunk, addig nem is fogunk. - előzte be a válasszal a chistori a twi'leket - És a társam fáradt, aludni akar, szóval ne zavarjon, amíg el nem megyünk, értve? - azzal pedig a zsebéből elő halászott pár creditet. Bár az elvei ellen szólt, hogy akár a legkisebb pénzt is adja egy ilyen silány, visszataszító alaknak egy olyan semmisségért, mint hogy ne zavarja őket, de most az egyszerű megoldás kézenfekvőbb volt. - 

A twi'lek szélesre mosolyra húzta a száját, amitől a hegyes, ápolatlan fogai kellemetlen látványt okoztak. De vette az üzenetet és végre elhordta magát az ajtó elől, Dragann legnagyobb örömére. 

Az ajtó szépen vissza siklott a helyére és Dragann örömmel vette, hogy Sol nem ébredt fel. Persze nem csoda, hiszen már régóta túlhajtja magát, ráfér a pihenés. A chistorinak ekkor újra az eszébe jutott, hogy mennyivel jobb lett az élete, amióta társult az emberrel. Persze gyakoribbá vált az is, hogy megpróbálják kinyírni őket, de ez munka ártalom inkább, amik nagyobb számban futnak be hozzájuk, vagy ők a munkákba, lévén, hogy hasznos társulás az övék. Remekül kiegészítik egymást és ütőképes csapatott alkotnak. 

Mialatt élete új, szerencsés fordulatára gondolt, újra kopogás zökkenti ki. És a cérna ezzel elszakad. A nyitógombra rácsapva, az ajtó jó szerivel alig hogy félre csúszik az útból, a termetes kezek nyakon fogják a kopogó kéz tulajdonosát. A chistori ezúttal pedig nem fog kegyelmezni annak a féleszű twi'leknek. Lefogja tépni a lekkuit és a szájába fogja tömni. Eddig tartott az önmegtartóztatás. Ám a várt pofa helyett egy megrémült ember bámult vissza, kiguvadt szemekkel. A félelemtől eltorzult arcot pedig így is azonnal felismerte Dragann;

- Te?! - azzal berántotta a küszöb túlsó feléről azt a férfit, aki miatt erre az élet ellenes planétára tette a lábát.

Breaker egy ismerős, ám izgatott hangra kapja fel a fejét, na meg persze az erős rázásokra.

- Sol, kelj fel, ezt nézd meg! - az embernek fogalma sincs, hogy mi lehet olyan fontos, de nagy nehezen feltápászkodik. Kitörli a szemeiből a kialvatlanság és az alvás utolsó morzsáit is, hogy aztán észre vegye, hogy kettejükön kívül van még valaki a szobában. Miután pedig kellően koncentrál az idegenre, hirtelen akkora adrenalin löketett kap, amitől teljesen magához tér. - 

- Ez, tényleg...?! - a kezdeti kijelentése hirtelen megtorpan, miután a felismerés igazi megértése az elméjébe eljut. egy pillanatra Breaker inkább azt hiszi, hogy a jelenlegi legfőbb vágya az álmában megjelenik, de az álom nem szakad félbe egy ilyen fontos pillanatnál. - 

- Ő az, Vir Locett. - erősíti meg a társa feltételezését Dragann izgatottan - 

- De, hogyan? Hogy hogy...?

- Szó szerint el jött hozzánk.

A célszemély meglepődve és megijedve nézte a két alvilági figurát, amint beszélgetnek. Persze nem a jelenlegi eseményektől van még sokban, hanem a "beinvitálás"tól, amiben a chistori részesítette. És persze attól, hogy a további sorsa most már elkerülhetetlenül válaszút elé került. 

- Uraim... - mondta elhalványuló hangján a "fogoly" - Én...

- Nem értem! - vágott közbe Sol - Mi a fészkes francért jött ez ide? Ez így értelmetlen.

- Uraim... - próbálkozott ismét Locett, és ezúttal már tényleg figyeltek rá a zsoldosok - Ha megengedik, akkor elmondanám, hogy miért vagyok itt. - a zsoldosok pedig érdeklődve figyelték a megszeppent arcú embert - Mint azt tudják, nem kevesebb mint százezer creditet tűztek ki vérdíj gyanánt a fejemre. - a pénz említésekor a zsoldosok tekintete megacélozódott - Viszont azt még a körözésben sem írják, hogy miért akar elfogni a szerencsejáték szövetkezet. És ez az, ami valójában értékes információ.

- Valami kaszinó játék robbantó csapat miatt. - válaszolt Breaker - 

- Igen, valóban tagja voltam egy ilyen kis csapatnak. - folytatta a kezeit idegesen összekulcsoló Locett - csak hogy ez nem a teljes igazság. 

- Az minket nem érdekel. - húzta a száját széles mosolyra Sol - Nem tudom, hogy miben reménykedtél, mikor ide jöttél, de egy ilyen könnyű fogást nem hagyunk elveszni. 

- Akkor sem, ha azt mondom, hogy a többszörösét tudom kifizetni annak, mint amennyit a fejemért adnának? - és ez a kérdés mellbe vágó hatású volt a párosra - 

- Hogy mit mondtál? - hajolt előrébb érdeklődve és ledöbbenve Breaker -    

- Jól hallotta. - erősítette meg a korábbi kijelentését már magabiztosabban a csaló - Hajlandó vagyok a háromszorosát kifizetni a vérdíjamnak. De cserébe azt akarom, hogy épségben vigyenek el az Affavan-ról. - a zsoldosok összenéztek meglepettségükben. A dolgok nem várt fordulatot vettek. - 

- Miért mi? - kérdezett ezúttal már Dragann - 

- Mert maguk jártak a legközelebb ahhoz, hogy elkapjanak. Többször is. És mert utána néztem a hírüknek. És szerintem maguk megbízhatók és elég jók ahhoz, hogy kivigyenek egy darabban. 

- Na várjunk csak! - vágott közbe Sol - Hol itt a csapda? - Locett értelmetlenül nézett a zsoldosra - Miért nem kért meg egy csempészt erre? Vagy bárki mást?

- Mert szorít az idő és döntenem kellet. - érvelt Locett - Ha túl sokáig keresgélek egy megbízható fuvar után, akkor a végén még elkapnak. Így is alig bírtam elrejtőzni az embervadászok elől. És nem tudom, hogy meddig bírom még csinálni ezt. - a férfin ekkor megjelentek az idegösszeomlás első jelei, amint kifakadt magából - Könyörgöm, vigyenek el innen, minél messzebb. 

- Nem. - szólalt meg nyugodt hangon Breaker. És erre az elutasító válaszra a könyörgő alany megdermedt - 

- Miért? Miért nem?

- Mert valami bűzlik itt nekem. - válaszolt Sol, belefúrva a tekintetét a megtört emberébe - Valamit nem mondott el. Százezer credit óriási pénz egy olyan kisstílű csalóért, mint te. És a háromszorosát ígérted ennek a pénznek. Ami azt jelenti, hogy sokkal többet nyertél, ugye?

- Nem, én, én...

- Add ide az összes lóvét és akkor elviszünk. - vágta rá Sol - Ha nem, akkor meg átadunk a helyieknek. Hogy döntesz?

- De nem tudok többet adni! - fakadt ki újra Locett - Ennyi az összes pénzem!

- Akkor meg, miért adott oda mindent? - Dragann érdeklődve nézte a társát a legutóbbi kérdése után. És hirtelen megértette, hogy Sol ügyesen manőverezett a párbeszédben. - Ha valaki minden pénzét felajánlja az életéért cserébe, elsőre, - folytatta Sol - akkor annak valami olyasmi van a birtokában, amivel újra tud pénzt csinálni. Szóval, mi a helyzet valójában? Azt ajánlom, legyél őszinte, különben máris viszünk a gyűjtőponthoz.

Vir Locetten látszott, hogy próbálja magát kivágni a szorult helyzetből, de végül belátta, hogy lépre csalták. És hogy a hurok, amibe önként dugta a fejét, most annyira szoros lett, hogy egy rossz lépés és végezz vele. De ha enged, akkor még van esélye életben maradni. 

- Kifejlesztettem egy új csalási módszert. - vallotta be megadóan - Egy le ellenőrizhetetlent. 

- Olyan nincs. - vágta rá Breaker - Legfeljebb a régen élt Jedik tudtak úgy csalni, de azok meg túl szentek voltak hozzá és már rég kihaltak. 

- Mindig meg lehet kerülni a rendszert. - kontrázott vissza Locett - csak meg kell találni a módját. És én megtaláltam.

- Hogyan? - Breaker látta a férfi szemeiben, hogy nem hazudik. Olyan állhatatossággal mondta ezt, amit biztosan nem tudott megjátszani - 

- Mások alig látható testmozdulatokkal segítik egymást. - kezdte magyarázni a kaszinó rabló-csalók módszereit a férfi - Mások beépített téglákkal próbálkoznak. És a nagy többség az elektromos eszközökre támaszkodnak. Csak hogy mindegyiknek meg van a maga hátránya. De én, az utóbbi típusban megtaláltam a tökéletes megoldást. - Locett hallgatósága kíváncsian várva figyelték őt, aki élvezte, hogy újra ő vezeti tovább a párbeszédet - Bármilyen elektromos eszközt használunk, azok különböző jeleket adnak ki magukból, amiket más mérőeszközökkel be lehet mérni. Ha zavaró mezőt hozunk létre, akkor meg az buktat le. De mi van, ha valami olyasmit vetünk be, amit nem lehet észre venni? És ami nem zavar? - mosolyodott el Vir elégedetten - Én megtaláltam a módját. -

A 16-os szobában elképesztő titok kezdte felfedni magát, mely alapjaiban teheti tönkre a szerencsejáték ipart. És ennek a titoknak a megismerésébe nyerhetnek bebocsájtást Sol Breaker és Dragann. A velük szemben ülő Vir Locett pedig önelégültséggel élvezte tovább a figyelmet, amit kiváltott és tovább fog fokozni. 

- Na szóval, a mi Galaxisunkat az élettelen technológiára építették a fejlett fajok 99%-a. De persze voltak olyan kivételes népek, melyek a biológiai, azaz élőtechnológiák felé vették a fejlődést. Mi, az élettelen technológiák pártfogói nem nagyon értjük ennek a kisebbségnek a világát, a tudományát. Pedig nem ártana. - vigyorgott tovább Vir - De én mélyen beleástam magam. És megtaláltam a módját annak, hogy egy olyan biotechnológiai szerves eszközt hozzak létre, mely tökéletes szimbiózisban képes működni az emberekkel és ami megadja azt az előnyt a játék asztaloknál, amivel bankot lehet robbantani bármely kaszinóban.

- Hogyan működik? - Sol érezte, hogy valami olyasmibe tenyereltek bele, ami óriási jóléttel kecsegtet - 

- Ha kivisznek, biztonságban, akkor megosztom magukkal a titkomat. - Locett ezzel a kijelentésével pedig lefektette az utolsó alapot is a zsoldosoknak. Hajlandó megosztani velük a titkát, de előbb ki kell vinniük egy darabban. -  

Hosszú percek teltek el a beszélgetés után, és a zsoldosoknak komoly szituációban kellet döntést hozniuk. Vagy tartják magukat az addigi tervhez és kereken száz ezer creditért átadják a helyieknek a feketelista #1-át vagy háromszoros pénzért és az új, állítólag lenyomozhatatlan csalási trükkért cserébe kiviszik a bolygóról azt a személyt, akire mindenki vadászik az Affavan.

Viszont a történetben egy valami még mindig nem volt világos a zsoldosok számára. És a kérdéses témát ismét Breaker tette fel Vir Locettnak;

- Ha valóban lenyomozhatatlan a módszer, akkor te és a társaid miért buktak le? - a kérdés nem lepte meg különösebben a Locettet, aki azon nyomban is választ -
- Mert a társaim kapzsik lettek. - a férfin ekkor a harag jelei mutatkoztak meg - Azok a marhák jó színészek voltak és remekül játszották el a szerencsés szerencsések szerepét. Jól kerestek a találmányommal, de aztán túl mohók lettek. Egyre többször, egyre nagyobb összegeket nyertek meg és így fel keltették a kaszinókban a biztonságiak gyanúját. A bolondokat bizonyára megkínozták és végül köptek. - némi csend után Locett újra megszólalt - Sosem voltam egy túl jó póker arc. Ezért kényszerültem ügyesebb csalókkal szövetkezni. De most ez is okozza a vesztemet. Hacsak maguk nem segítenek. - ezzel az utolsó darab is a helyére került a kirakósból. Bár a történet valódiságából semmit sem tudtak volna meg biztosra a zsoldosok, de Sol az ösztöneire hallgatva igaznak vélte az elbeszélést. És most döntenie kellet közösen a társával, hogy mit tegyenek. -

- Szerinted? - az egyszerű kérdés komoly gondolkodásra bírta Dragannt, de végül a mérlegelések lefutását követően egyértelmű választ tudott adni -
- Jól ismerlek. Addig fogsz győzködni, míg bele nem egyezek. - Breaker erre mosolyra húzta a száját. Nem csak mert az ő elképzelése fog megvalósulni, de mert a társa kezdi ténylegesen kiismerni és egyben bízik is benne -
- Szerencséd van Locett, - szólt a kanapén ülő emberhez a másik - ma elhagyod ezt a mocskos golyóbist.

***

- Egészen biztos vagyok, hogy az illető az a Vir Locett volt. - mondta sóvárgó hang lejtéssel a rongyokba tekert devaroni férfi az előtte álló zabrak harcosnak - Higgye el nekem, én is őt keresem régóta és ha nem futok bele véletlenül a közelben, akkor... - a magyarázkodásba bele unott zabrak felemelte a jobbját, hogy csendet parancsoljon. - 

- Jól van, hiszek neked. - mondta reszelős hangján, melyet a régmúltban beszerzett torokvágás okozta sérülésnek köszönhetett - Nem sokára kifogjuk úgy is deríteni. - azzal félre intette az informátort a zabrak és beleszólt a bal alkarjára erősített kommunikátorába. - 

- Itt Zalek, a füles biztosnak ígérkezik. Egyelőre észrevétlenül körbe vesszük az épületet, utána pedig óvatosan átkutatjuk az egészet. Minél később tudja meg a célpont, hogy itt vagyunk... - ekkor a főbejárat forgóajtajából egy ember férfi lépett ki. Zalek egy rövid pillanatig azt hitte, hogy a célpont lehet, de a magabiztos járás egy bujkálóhoz nem illet. Az ember további mozgása pedig megint csak nem egy csalóhoz való, inkább egy harcias jellegű személyhez. Bár a férfi a sapkáját az arcába húzta, de így is látta a távolság és az oldalas profilképből a zabrak, hogy nem Locett az. Mégis, valami nyugtalanító érzés szállt rá a megfigyelt férfi láttán. Aztán a kommunikátorából érkező kérdések miatt végül elvált a figyelme az embertől. - Jól van, - szólt ismételten az adóvevőjéhez - akkor a szokásos előkészületeket megtenni, rajta. 

Mire a zabrak csapata felkészült a célépület körül, Zalek két társa közrefogásában megindult a sikátorból az Ékkő Hotel bejárata felé. Ám még a közepes táv felénél sem jártak, mikor egy siklóautó fordult be a sarkon és megállt közvetlenül a bejárat előtt. A forgóajtó ekkor megmozdult és előbb egy ember férfi, majd egy chistori lépett ki rajta, sietős iramban. A kapucnija által eltakart arcú humanoid, akinek a ruházata tökéletesen megfelelt a devaroni informátor által adott célpont ruházatával, a kinyílt  jobb első ajtón beszállt, míg a chistori a hátsó ülésre préselte be magát. Az átlagos esemény bekövetkezte után végül Zalek eléggé biztosra vette a kevés információkból, hogy a célszemélyt valakik elakarják szállítani. Nem igyekezett a további terveiket kirakosgatni, helyette inkább az elrejtett fegyvere után kapott, amit másodperces késéssel a két társa is leutánzott.

Sol Breaker mindvégig a társa és az új kliensük gyors beszállását figyelte, majd a tekintetét az előtte lévő utcára vezette vissza. Ekkor látta meg a három alakot, akik fegyvert rántottak, majd tüzeltek. Locett észre sem vette és máris maga felé rántotta Breaker, miközben ráborult és beletaposott a gázpedálba. A sikló hirtelen meglódult, miközben egyik lövés a másikat érte. A kormányt így is sikerült maga felé húznia, így végül gyorsan, magas szögben a tűzvonalból kivezetve száguldott el a jármű. A siklóba csapódott lövések szerencsére sehol sem okoztak olyan sérülést a gépben, hogy az működésképtelenné váljon és Breaker két gyors pillantást követően megnyugodhatott, hogy sem Dragann, sem Locett nem sérült meg. 

- Utánuk! - üvöltötte el magát Zalek, és intett az utca végében álló egyik siklója felé. -

- Ez meg mi a franc volt?! - förmedt maga elé Sol, miközben tövig nyomta a gázt és még pár kósza lövést hallott elhúzni a jármű közelében és távol - Kik a francok voltak ezek?!

- Biztos mások, akik rá vadásznak! - szólt bizonyosan Dragann a hátsó ülésről - Biztos felismerhette valaki a környéken, és ezek meg ráhajtanak. 

- Ugye megvédenek?! - szólt közbe rémülten az ülésébe húzódó alak - 

- Kussoljál barom! .- förmedt rá Sol mérgében a szerencsétlenre - 

- A francba! - ekkor viszont a chsitori szólt dühösen, ahogyan a hátsóüvegen keresztül kémlelve egyre több sebesen mozgó siklót és lebegőrobogót látott a nyomukba repülni. - Társaságot kapunk! 

- Remek, már csak ez kellett! - Sol érezte, hogy ez a repülés korántsem lesz olyan sétagalopp, mint remélte - 

Zalek és a csapata rövid időn belül lassan beérték a menekülő járművet. Népes zsoldos csapata, mely vele együtt huszonegy főt számlált, összesen négy-négy siklóval, illetve lebegőrobogóval száguldottak a célpontjuk után. 

- Próbáljátok úgy kilőni a siklót, hogy a célszemély életben maradjon, értve? - a kommunikátorából helyeslő hangokat hallott a süvítő szél ellenére is a zabrak - 

Dragann nagy nehezen eltudott helyezkedni a hátsó ülésen úgy, hogy széles terpeszbe térdepeljen az ülésen és a talpával kitámassza magát a két elülső ülés háttámláival, közben előkapta a lézerpisztolyát és az arcát eltakarva a másik karjával, kellő ívben mozgatva a fegyvert, több lövéssel szétlőtte a hátsószélvédőt. A lövések forró lyukakat égettek az üvegbe, majd a mozgási és hevülési energiák együttesen berobbantották az üveget. A haladási irányuknak köszönhetően kevés üvegszemcse jutott be az utastérbe, de az adott helyzetben ez senkit sem zavart a siklóban. Dragann sietősen elrakta a pisztolyát, majd a kezébe vette a nehéz lézerpuskáját. Baljával megragadta a fegyver markolatát, míg a jobb tenyerére ráfűzte egyszeri kézfej forgatással a puska tartószíját, megakadályozva, hogy egy véletlen helyzetben a fegyver, ha ki is esik a kezéből, akkor se vesszen el. Mire az első lövések a siklójuk közelében elhúztak, a chistori máris bemérte az első célpontját.

Az üldözök számára a menekülő jármű kilövése óriási kihívást jelentett. a sikló eszeveszett iramban és szögekben cikázott  minden irányba. De a nyomában loholó zsoldosok együttes tűzereje hamar beszűkítette a mozgásterét. A sikló viszont így is kitudta használni azt a kevés maroknyi holtpontot a lövések zuhatagában, amivel a komolyabb sérüléseket elkerülhették. És Zalek vicsorogva figyelte a járműből leadott lövéseket, sorozatokat, melyek az ide-oda repülő sikló mozgásai ellenére is magas arányban a harcosainak a járművei mellet húztak el vagy éppen még találatot is értek. Az első áldozat végül nem váratott magára sokat. Az egyik robogós alakot vállon trafálta egy lövés, amitől az felordított, a járműve felett elvesztette az irányítást, végül a gépe beleszállt egy közeli épület falába. A robbanás és a belőle keletkezett tűzgolyó szerencséjükre más életét nem követelte. Viszont így is ékes figyelmeztetés volt ez arra, hogy a tüzet viszonozó személy, az a chistori, nem ma húzta meg a ravaszt életében először. És ekkor már a második robogós áldozat is meg lett. Egyenesen az arcába kapta a lövését. Hogy biztos célzás, vagy csak a vakszerencse okozta a halálos találatot, az örök rejtély maradt, de nem is számított igazán. A szerencsétlen flotáns egyszerűen hátrabicsaklott ültében, végül alámerült a város alsóbb szintjei felé. Csak a robbanást hallották a távolban, maguk mögött a társai. Viszont ez már túlságosan is sok volt a csapat zabrak vezérének. Ideje volt kihasználni a túlerejüket.

Dragann elégedetten nyugtázta magában, hogy a társa eszeveszett vezetési stílusa ellenére is lassanként leszedi az üldözőit. Két robogóst már ki lőtt, maradt kettő és a siklók. Viszont az üldözőik ekkor már bontották az addigi szoros pályáikat. Már nem igyekeztek a tűzerejükre hagyatkozni, inkább a számbeli fölényüket kihasználva folyamatosan megközelítették a célpontjukat.

- Sol! - üvöltötte túl a süvítő levegőt, a sikló hangját és környező zajforrásokat a chistori, mintegy figyelmeztetve a társát a közelgő veszély forrásokra -
- Tudom! - a volán mögött izzadó zsoldos tudta, hogyha rájuk tapadnak, akkor végük. Eddig a széles folyosókon repültek, de ha maradnak, akkor végük. Egy hirtelen ötlettől hajtva éles jobb kanyart vett egy mellék utcába, majd rá szólt a társára. - Gyorsan, szed elő a gránátokat és intézd el őket!

Az éles kanyar, majd a szűk utca miatt Zalek és a csapata nagy része leszakadt, bár a zabrak siklója elég távol volt ahhoz, hogy követni tudja egyből a menekülőket. Bár mögé besoroltak lassan az emberei, de így sem érezte magát biztonságban. Rosszat sejtett, és ekkor meglátta az előttük jóval messzebb haladó siklóból kirepülő apró tárgyakat. A döbbenettől kiguvadtak a szemei, érezte, ahogyan a hideg futkos a hátán. De a pilótája hozzá hasonlóan veteránnak számított és a szűkös hely és a különböző akadályok ellenére maximumra bömböltette a sikló motorját, ami meg is ugrott előre, azonnal.
Zalek meg mert volna esküdni, hogy hallotta a mellettük elsüvítő hődetonátorok jellegzetes pittyegését, ami az aktiválásukat hivatott jelezni. Az egyik nyitott tetejű siklóba pattogva repült be az egyik hődetonátor, ami óriási pánikot váltott ki. Aztán sorban robbantak a gránátok.

Sol csak annyit látott a visszapillantó tükörből, hogy fénypontok gyúlnak mögöttük. Aztán füst felhők majd újabb robbanások és hatalmas lármák. Dragann a fegyverét visszavette a kezébe és felkészült, hogy újra tüzeljen, amikor észrevette, hogy már csak két sikló követi őket. Ezek szerint a többi jármű odaveszett. Ám hamarosan lézerlövedékek csapódtak a siklóba és Sol minden tehetsége ellenére, a jármű sorozatban kapta be a találatokat. Viszont Breaker az ide érkezésükkor nem bízta csak a pénztárcájára, hogy milyen siklót is választ ki. Jól tudta, hogy mely típusokat készítették olyan kaszniból, amik jobban elviselték a kézi sugárvetők lövedékeit, de persze ez nem jelentette, hogy a végtelenségig egyben marad a jármű. Ám a következő lövések egyike olyan találatot okozott, amitől megfagyott Breakerből a vér.

Dragann eddig is szerencsésnek érezhette magát, de amikor megérezte az erős ütést a gyomra tájékán, minden összeszedettsége ellenére megszállta a halálfélelem. Érezte a forróságot és az ütés erejétől teljesen begörnyedt. Az izmai előbb iszonyatosan megfeszültek majd elernyedtek. Fogalma sem volt, hogy hogyan, de végül az ülésen, az oldalára dőlve találta magát, miközben a fegyverét magához szorította. Persze ezt is csak azért, mert a fegyvertartó szíjat a jobbjára tekerte, és így nem tudott másképpen cselekedni, miközben ösztönösen a gyomrához kapott a kezeivel.

Zalek úgy vélte, hogy az előbbi lövéseinek egyike telibe találta a chistorit, mivel az már nem tüzelt vissza. A kínálkozó alkalmat kihasználva a sofőrjének jelzett, hogy ereszkedjenek lejjebb. Mikor az megtette a jelzett manővert, a zabrak több sorozatott is megengedett a menekülő sikló aljába. És elégedetten vette észre a megjelenő füst csíkokat, amik egymás után törtek elő.

Sol-t teljesen elöntötte az adrenalin. A társát az imént lőtték hasba és a járműben több vészjelző világítás is felvillant. És mindeközben a vezetésre is koncentrálnia kellet. A sebességük egyre csökkent, hiába adott rá mindent. Engedve az indulatainak, egy motorfékezéssel és megfelelő kormányzással sikeresen a siklójukba ütköztette a mögöttük lévő járművet. A csattanástól az üldöző sikló végül lemaradt és ide-oda ütközött a közeli falak közt, amiktől a fém a fémmel találkozásoktól kisebb szikra felhők keletkeztek. A gyors fékezés miatt a másik sikló eközben felettük elhaladt, mire Breaker rákapcsolt és félig föléjük vezette a járművét, alig két méteres magassággal. Az alattuk lévők persze örültek módjára üvöltöttek és lőttek. De Sol egy gyilkos ösztöntől hajtva ekkor lenyomta a botkormányt és a tetőtlen siklóban ülök könyörtelen és fájdalmas halált haltak. A sikló végül teljesen rá repült az út burkolatra, majd az irányítatlan gépet megdobta valami, amitől kiszámíthatatlan iramban kezdett el borulni és pördülni a tengelye körül. Sol minden igyekezete ellenére képtelen volt elég tolóerőt kierőszakolni a sérült siklójából és a két jármű közti távolság túl kevés volt, hogy kikerüljön az ellenséges gép haláltáncából. A mögötte, illetve alatta lévő jármű erőteljesen csapódott nekik oldalról, amitől végül elvesztette az irányítást a gépe fölött. Sol Breaker minden igyekezete közepette csak egy üvöltést tudott kierőszakolni magából, mikor a siklóval több utcai szilárd tárgynak és szemét dombnak ütközve, végleg elveszítve az irányítását a sikló fölött és a szolgálatot felmondó repurzolok után a járművel végig siklottak az utca beton alapzatán, hogy aztán egy kiéget roncsnak csapódjanak.

Dragann úgy érezte, hogy mindjárt megfullad. A tüdejében eleven tűz égett, legalábbis így gondolta. Aztán egyik fájdalom hullám a másik után jött. A hasa körüli égető fájdalomhoz a gerinc oszlopában érzett feszülő érzés, a csontjaiból és az izmaiból az agyába áramló idegi fájdalmak lüktetései viszont azt jelentették a számára, hogy még él. Aztán felfogta a környezetéből is, hogy a sikló áll. A motor jellegzetes búgása eltűnt, viszont valamiféle ropogó hangot hallott és egyre fojtogatja  vette a levegőt. Óriási akaraterő bevetésével a szenvedő testét mozgásra bírta, miközben egyre erőteljesebben köhögött. A fojtogató érzést aztán az egyre sűrűbb füst megmagyarázta, ahogyan az egyre fényesebben táncoló lángnyelvek is a ropogó hangokat. A jobb csuklója iszonyatosan fájt, nem is csoda, hiszen a DLT-19-es fegyverének tartószíja miatt a puska erőteljesen megrángatta a kézfejét. És ekkor látta meg a chistori, hogy az elől ülő két ember egyaránt a műszerfalakra borultak és nem mozdulnak. Dragann aggódva kapott előbb a társa felé, saját fájdalmával nem is törődve. Mikor hátrafelé húzta az ülés háttámláig Sol-t, akkor az felsziszegett fájdalmában. A feje jobbján vérpatakok siettek lefelé a nyaka mentén a ruhájára. Félig meddig eszméleténél volt. ,,Legalább él." gondolta magában kissé megnyugodva az óriás. Aztán a Locett nevű csalót is ugyanazzal a mozdulattal maga felé húzta, csak a másik oldalán. A férfi hangtalanul dőlt neki a széke háttámlájának, miközben a feje balra bicsaklott. Dragann ekkor látta meg, hogy az ember koponyája felnyílt, a seb visszataszítóan éktelenkedett, a csont- üveg és fém- szilánkok furcsa egyveleg képét alkottak a repedésben, melyet a sűrű vér befedett. Dragann lemondóan engedte el a férfi vállát.
Ekkor hallotta csak meg, hogy valami hangosan puffan a háta mögötti utca szakaszban.


Zalek gyorsan kilépett a siklóból és a megmaradt három társa is hasonlóképpen tett. A jármű amúgy is az utolsókat rúgta az ütközési sorozatok után. Kész csodavolt, hogy nem borultak fel. De már ez sem izgatta a zabrakot. A fegyverét maga elé emelve óvatosan megindult, mikor újabb katonáját veszítette el.

Breakert olyan fájdalom járta át, mint még soha. Érezte, hogy valaki vonszolja a földön. Közben sugárvetők jellegzetes vijjogása ütötte meg a füleit. Aztán újra a fájdalom erőteljes lüktetése. Különösen a jobb karjából. Ekkor már nem bírta. Felüvöltött a szenvedései közepette.

Dragann a sérülései ellenére képes volt még vissza támadni. Persze ebben szerepet játszott az a kis ampula is, amit a gyors befecskendező eszközével a véráramlatába juttatott. A "koktél", ahogyan a társa nevezete a löttyöt, olyan enzimeket és fájdalom csillapítókat tartalmazott, melyektől gyorsan kitudta verni bárki a fejéből a teste által elviselt sérüléseit. Az anyag beadását követően Dragann pedig szerencsésen telibe találta a pisztolyával az egyik támadóját, de így is maradtak hárman. A nehéz puskáját hátra kellet hagynia, sem a fizikai kondíciója, sem pedig a kialakult helyzetben nem engedhette meg magának, hogy tovább hordozza magával. A tűzharc során így is felért egy kisebb csodával, hogy kitudta ráncigálni a társát a sikló roncsából. Minden kiabálása ellenére az ember nem tért magához, így rákényszerült, hogy a földön vonszolja. A férfit a bal karjánál fogva húzta, mivel még az eszméletlen állapota elenére is felnyögött Sol a jobb alkarjának erősebb megfogására. Ez pedig nagy valószínűséggel csonttörésre vagy jobb esetben izomszakadásra utalt. Persze nem csoda, hiszen a társa jobb karja ijesztő szögben szorult bele a siklójuk eldeformálódott műszerfalának a csonkjaiba.
Aztán a kiegyenlítetlen visszavonulás közben végre magához tért egy felüvöltéssel Breaker.

- Csak hogy. - szólt aggódva a chistori a társához, ahogyan neki támasztotta a falnak egy szemetes konténer takarásában - Már attól féltem, hogy véged. - néhány lövés csapódott bele a fedezékbe, miközben Dragann vaktában viszonzott párat. Sol ekor a fájdalmat kizárva a tudatából, amennyire csak tudta, körül nézett és ekkor feltűnt neki több minden is. Már nem a siklóban voltak, tetőtől talpig fájdalom járta át és sehol sem látta Vir Locett-et -
- Locett? - kérdezte rekedtes hangon -
- Halott. - jött a kurta válasz -
- Akkor..., ezek meg mit akarnak még! - nyögőt fel újra a fájdalomtól az ember -

Zalek óvatosan kerülte meg a már lángoló siklót a baloldala felől. Két másik embere az utca bal oldalán haladtak, míg a harmadik embere, pontosabban szólva a rodiai "embere" jobbról kerülte meg a roncsot. Ekkor látta csak meg benne a hullát, a jobb első ülésben. Mivel nem felé fordult a fele, így a rodiai benyúlt a lángok által még el nem ért testhez és maga felé fordította az élettelen fejet. Bár súlyosan roncsolódott a fej, de így is felismerte az arcot. A célpont volt az. És ez komoly bajt jelentett.

- Zalek! - üvöltötte a furcsa tapír szerű szájából a rodiai - Locett itt van és halott! - a kijelentés teljesen lelombozta és egyben feldühítette a zabrakot -
- Akkor szed ki onnan, addig mi végzünk azzal a kettővel! - szólt vissza ingerülten Zalek, azzal intett a két másik emberének, hogy zárkózzanak fel hozzá. -

A két zsoldos katona nem értette, hogy mire a további harc. Ám a parancsnokuk haragtól fűtött mozdulatai és szavai hallatán megértették, hogy a zabrakot már csak másodlagosan érdekli az eredeti célszemély. Most már a két másik fickóra koncentrál. Húsz fős csapatából már csak hárman maradtak és ezért vért követel azoktól, akik felelősek érte. És nem nyugszik, amíg célt nem ér.

Mikor a zabrak a további támadásra adott parancsot, Dragann tudta, hogy végük. A sugárvető pisztolya nem tudja felvenni a versenyt a három ellenfelével. Persze ott van még Sol DL-44-ese is, de azzal sincs nagyon kisegítve, arról nem is beszélve, hogy Sol és ő maga is súlyosan sérültek. Nagyon úgy tűnt, hogy a közös vállalkozásuk itt fog véget érni, az életükkel egyetemben. Meghallotta a zabrak újabb indulásra szóló parancsát és végül felkészült a végső összecsapásra. Nem volt hova menekülniük. A környező utcában nem volt más, védhető fedezék, nyílt terület húzódott el a másik irányba, ahová vonszolta Sol-t és magát. Ennyi volt. A történet itt végett ér. Aztán egy lövést hallott. Elkezdődött. De aztán egy hang szólalt meg az ellenség felől;

- Hé, ti ott! Nekünk csak Locett kell! Ha van eszetek, akkor nem mozdultok ki onnan! - pillanatnyi csönd állt be, majd az új hang újra felszólalt - Amint halljátok, hogy felszálltunk a siklóval, elő jöhettek! Ha viszont okoskodtok, akkor befejezzük, amit Zalek akart!

***

A sikló hangja teljesen elveszett, mikor Dragann kimerészkedett a fedezékből. Bár a fájdalom a testében tovább pulzárt, de türtőztette magát attól, hogy megadja magát neki. Lassan haladt előre és meglátta egy zabrak holttestét a földön. A hasán feküdt, a hátában egy kiégett sebbel. 

A zsoldos páros által bérelt, totálkáros sikló viszont már alig lángolt. Hogy talán a többi ellenséges harcos fojtotta-e vissza a lángokat, vagy csak már nem volt mit felfalnia a tűznek, azt Dragann nem tudta megállapítani. Viszont a sikló belseje így is úgy is ropogósra sült. A chistori elvetett minden reményt arra vonatkozóan, hogy bármi is sértetlenül megúszhatta a pokoli tüzet, különösen a kedvenc fegyvere, melyet hátra kellet hagynia benne. Viszont valami így is megfogta a kíváncsi tekintetét. Közelebb érve aztán meglátta a jobb elsőben szénné éget Vir Locett feketére színeződött testét, melyről hiányzott a néhai csaló feje. Ezek után nem volt nehéz összerakni a képet teljes egészében. Locett fejére száz ezer credit volt kitűzve, élve. Holtan pedig csak a fele járt. Persze bizonyíték ellenében.

Mikor visszatért a társához, Sol már a falnak dőlve támaszkodott, de alig bírt megállni a lábán. A chistori elrakta a pisztolyát és segített megállni a társának a lábán, aki közben szóra fogta őt.

- Na, mi a helyzet? 

- A megmaradtak lelőtték a főnöküket és leszedték Locett fejét. És már messze járnak.

- Remek, akkor ezt csúnyán megjártuk! - mondta dühösen, de kimerült hangon az ember - 

- De legalább élünk. - tette hozzá megfáradt optimizmusát a chistori - 

- Inkább haltam volna meg. - remegett meg Breaker, amikor a jobb alkarja újra megsajdult erősen - A rohadt...

***

Hosszú séta következett a kihalt, mocskos utcákon, ahol csak egy-két magányos hajléktalan, nincstelen tengődött. Időbe telt, míg a zsoldosok találtak egy siklót, melynek tulajdonosa "készségesen" üzletelt velük; vagy elviszi őket az űrkikötőbe néhány tucat creditért cserébe vagy lelövik és a sikló az övéké. A sikló tulajdonosa természetesen az előbbi megoldást választotta és egy órával később a megtépet páros már a Blunt Arrow fedélzetén nyalogatták a sebeiket a hajó "orvosi helyiség"ében. 

A gyors alapvető elsősegély nyújtások után pedig Breaker nagy nehezen feltudott szállni a hajójával a levegőbe, hogy a szomszédos városba repülhessenek, ahol a módosabb kórházak voltak, amik nem jelentettek egyet a hullaházzal. A bakta tartályos kezelés elvégre is drága mulatság, de ezúttal szükséges is volt. 

Breaker és Dragann szerencséje eddig a bolygóig tartott ki. Nagy pénzeket kaszáltak, és még több kisebb összeget az ide vezető útjukon, de ezúttal sarlacc fészekbe nyúltak. Viszont abban egyetértettek, hogy akár kiakarták volna vinni Locett-et az Affavanról, akár leadták volna a "helyi hatóság"oknál, végül is ugyan oda lyukadtak volna ki. A szerencse forgandó dolog és ez az Affavan-on pedig hatványozottan igaz. És végül minden nyerési széria egyszer véget ér. De a legnagyobb árat még nem kellet megfizetniük. Egyelőre. 

A Galaxis söpredéke - 6. fejezet by Skyhawk

A Galaxis söpredéke

6. fejezet

- Most komolyan, kezdőként se hibáztam ekkorát! – zsörtölődött dideregve Sol Breaker. – Nem lett volna baja, ha vízbe esik, és én se fáznék ennyire!

Dragann csak egyetértően hümmögött, miközben próbálta féken tartani a türelmetlen macsekot.

- Legalább jó pénzt kapunk érte – morogta csak úgy magának.

- Lesz miből kitisztíttatni a kabátom. A jó életbe, hogy ez milyen büdös!

A zsoldospáros Coronet belvárosában járt, és meglehetősen kitűntek a tömegből. Az viszont, hogy meg se merték közelíteni őket, inkább betudható volt a barnás levet eresztő, bűzölgő Solnak, mint a chistorinak. Az előző melóban meggondolatlanul a cicus után ugrott, ennek következményeképp pedig tetőtől talpig szennyvizes lett, ami miatt nem volt épp szalonképes állapotban. És hangot is adott annak, mennyire nem tetszik ez neki.

Dragann csak csendben hallgatta társa részben saját magára, részben a koréliai építészekre és lakosokra vonatkozó válogatott szidalmait, miközben a nexu gazdája felé igyekeztek. A „hölgy”, mikor meghallotta, hogy megtalálták, azonnal magához rendelte őket, így idejük sem volt átöltözni. Sol persze emiatt is mérges volt.

- Nyugodj le, tíz perc, és megleszünk mindennel – próbálta csitítani Dragann. – Legalább legközelebb nem rohansz fejvesztve mindenhova.

- Ne szívass már! Adjuk le ezt a dögöt, és hagyjuk itt a bolygót!

- Biztos vagy benne, hogy már el is akarsz menni? – kérdezte a chistori, akinek egészen megtetszett a város.

- Hmm… - gondolkodott el az ember, és elkezdett böngészni az adattábláját. – Talán mégsem.

- Mi az?

- Majd, ha visszaértünk a hajóhoz. Ez érdekes lesz!

*

Breaker lustán nyújtózkodott a hajóján lévő hálófülkéjében. Már órák teltek el azóta, hogy leadták a macskát, azóta pedig sikerült kitisztítani a kabátját is, a pénzből pedig bőségesen feltankolhatták a bárka hűtőjét is.

- Ez az igazi élet! – vigyorgott Sol, de felkapta a fejét, mikor kopogást hallott az ajtó felől.

- Bemehetek? – hallatszott Dragann bizonytalan hangja.

- Ja, nyugodtan – válaszolta a zsoldos, mire az ajtó azonnal kinyílt, és belépett rajta a hüllő.

- Szóval, mi is volt az, amit találtál?

- Ja, hogy az érdekel – kapta fel az adattáblát az ember. – Nézz csak ide!

A chistori figyelmesen átolvasta a meló leírását, és egyből megakadt a szeme az összegen.

- Százhetvenezer kredit?! – hüledezett.

- Bezony! Ha ezt megcsináljuk, hónapokig nem kell aggódni semmi miatt.

- De biztos vagy benne? Egy ilyen nagyságrendű munka nem kis veszéllyel jár.

- Erre gondoltam is – vigyorodott el Sol. – De ne izgulj annyira. Már van egy tervem!

*

- Nos… Ez itt a felszerelés-tároló – nyitott ki egy ajtót Breaker, valahol a hajó hátsó részében.

A helyiségben mindenféle elektronikai cucc sorakozott, még a felső polcokon is. Akadtak ott kommunikátorok, falmászó szettek és rengeteg olyan cucc, amit Dragann egyszerűen nem tudott beazonosítani. Az egyik ilyen egy öv volt, aminek két oldalán fémszerkezet látszott, baloldalt pedig egy botkormány. Ahogy jobban szétnézett, talált egy ugyanilyen cuccot, és kérdőn nézett a társára.

- Látom, pont azt szúrtad ki – mondta az ember elismerően. – Pont azokat fogjuk használni. Saját „találmány”, ha szabad így mondanom, falmászásra és sok egyébre is kiválóan használható. Sőt, ha jól megtanulod kezelni, könnyedén lenghetsz vele épületről épületre.

- Ez szép és jó, de van két kérdésem. Első: nem veszélyes ezt a cuccot használni? Második: feljön ez rám?

- Elsőre a válasz: de, az, viszont ma és holnap gyakorolni fogod a kezelését. A másodikra pedig: persze! Állítható az öv, és lazán elbír fél tonnát is.

- Kicsit félek tőle. Tudod, én meg a technika…

- Ne izgulj! A te képességeiddel nem lesz nehéz.

*

A rendszer központi csillaga már alacsonyan járt az égen. Sol Breaker és Dragann óvatosan haladtak az utca forgatagában, kerülve a feltűnést, bár jelentősen megnehezítette ezt az a tény, hogy szegény chistori túlságosan kitűnt a tömegből. Ennek ellenére gyors tempót diktáltak, amire igazából szükség is volt.

- Ha minden igaz, ebből a sikátorból be tudunk jutni – suttogta társának Sol, mikor a járókelőktől kissé távolabb, egy koszos kis nyílás felé vették az irányt.

- Biztos vagy benne, hogy ezzel a cuccal nem vesznek minket észre? – aggodalmaskodott Dragann, és megtapogatta a csuklóján lévő szerkezetet.

- Nyugi, csak állj egy árnyékosabb helyre, és nem lesz gond – csitítgatta az ember. – Kezdjük.

Megnyomott egy gombot a csuklópánton, mire félig szinte átlátszóvá vált. A társa meglepődve nézett rá, de követte a példáját, és arrébb húzódott az egyik sarokba. Megkocogtatta a fülén lévő kommunikátort, mire az rövid recsegés után csatornát nyitott.

- Figyelj, hogy ne jöjjön senki! Bármi gond van, ne kezdj lövöldözni, egyből jelezz nekem! – utasította Breaker, amit a chistori egy bólintással igazolt vissza.

A sikátor bejárata meglehetősen mocskos és büdös volt, köszönhetően a felhalmozott szemétnek. Az ember azt gondolná, hogy legalább a gazdag negyedben nincsenek ilyen helyek – gondolta Sol.

Óvatosan átlépett az egyik ilyen halom felett, aztán a falhoz lapulva oldalazott tovább. Az álcázó elrejtette a kíváncsi szemek elől, de nem érezte magát teljes biztonságban.

Mikor egy elágazáshoz ért, megállt egy pillanatra, és felidézte a térképet. Az elsőnél balra kell mennie, aztán egyenesen tovább, annak végén pedig jobbra. A cél ott lesz.

A patkányok kaparászása nem igazán nyugtatta meg, de mellette bizsergető érzés járta át a mellkasát, mintha először vezetne űrhajót. Rég volt már, hogy egyedül sunnyogott a sikátorokban, és kifejezetten élvezte, hogy most ezt teheti. De ezen izgalma miatt nem engedhette meg magának, hogy figyelmetlen legyen. Rámarkolt a DL-44-esére, aztán óvatosan folytatta útját.

Beletelt pár percbe, mire eljutott addig a bizonyos pontig. Beszélgetés hangjai csapták meg a fülét, ezért behúzódott egy kuka mögé, és onnan nézett szét. A sikátor végében két twi’lek őrzött egy ajtót. A gyér fényben nem igazán tudott részleteket kivenni, ezért a fülén lévő kommunikátoron megnyomott egy gombot, mire abból kiugrott egy kis nyél, a végén egy lencsével. Ezt a bal szeme elé hajlította, és megnyomott egy újabb gombot.

A terep máris tisztábban látszott előtte, a kép sistergése ellenére is. Alaposan megnézte az őröket: két twi’lek férfi, gyárinak kinéző DL-44-es pisztolyokkal. Kissé csalódottnak érezte magát, de ennél nagyobb védelemre nem kellett számítania, hiszen egy egyszerű kapcsolót őriznek. Már az is csoda, hogy lőfegyver van náluk.

Kíváncsi vagyok, bent van-e valaki – gondolkodott.

De a kérdésére nem kapott választ. Percekig figyelte a beszélgető őröket, de semmi olyat nem látott, ami esetleg akadályozhatná a bejutást.

Felkapott egy konzervdobozt a kuka mellől, aztán óvatos mozdulatokkal eldobta a tőle balra lévő sikátor felé. A trükkje működött, az egyik őr elindult a hang irányába.

Amíg a másik a társát figyelte, Sol gyors léptekkel közelebb ment az ajtóhoz, és leguggolt az árnyékba.

Jó esetben van fél percem erre – agyalt, miközben egy kabátgomb méretű cuccot tapasztott a falra.

Gyors mozdulattal előrántotta a sokkolóját, és azonnal az őr nyakához szorította, mire az elájult. Bevonszolta az ernyedt testet a fal takarásába, kiszedte a zsebéből a kulcsokat, és besurrant az ajtón, mielőtt a másik visszaért volna.

A helyiséget szinte teljes sötétség uralta, egyedül a jobboldal egészét elfoglaló műszerfal apró lámpái világítottak. Valamint igen erős zúgás is hallatszott felőle. Breaker tudta, hogy nagyjából két perce van még elvégezni a dolgát, szóval gyorsan végigpásztázta a műszereket, aztán gyorsan a főkapcsolóhoz lépett. Kitapogatta, hogy mekkora rés van alatta, aztán egy apró, ragasztószalagos szerkezetet húzott ki a zsebéből. Gyors ellenőrizte, aztán feltapasztotta a kitapogatott rés falára.

Meggyőződve arról, hogy nem veszi észre senki, visszament az ajtóhoz, és fülelt. Nem telt bele fél perc, és egy éles hang hasított a levegőbe, amit szitkozódás és lábdobogás követett. Sol ekkor kinyitotta az ajtót annyira, hogy kiférjen rajta, visszazárta maga után, és eliramodott a twi’lek után. Az összezavarodva nézelődött, keresve a hang forrását, valamint a társát, de mielőtt megtalálhatott volna bármit is, a sokkoló már a nyakához ért, és elájult.

A zsoldos vigyorral az arcán odavonszolta a másik test mellé, visszarakta a kulcsot az őr zsebébe, aztán egy kis dobozt vett elő.

- Nem igazán használtam még ezt, de valószínűleg nem lesz bajotok – suttogta a néma hallgatóságának. – Az utóbbi egy-két órát teljesen el is felejtitek.

A dobozból egy tollszerű valamit húzott ki, aminek a tetejére egy kis üvegtartályt csavartak. A szerkezetet az egyik őr vállához érintette, aztán lecserélte az üveget, és a társával is megismételte a műveletet.

Mint aki jól végezte a dolgát, visszament arra, amerről jött, persze még mindig óvatosan. Útközben jelzett Dragann-nak, aki már türelmetlenül várta. Úgy tűnt, nagyon is zavarta, hogy nem kellett semmit csináljon, mert semmi probléma nem akadt a bejáratnál.

A két zsoldos jókedvűen ment vissza a Blunt Arrow fedélzetére. A misszió első fele elvégezve.

*

- Minden az időzítésen múlik – mondta Sol öltözés közben. – Ha jól időzítünk, simán bejutunk.

- Még mindig tartok kissé ettől az egésztől – aggodalmaskodott Dragann. – Azért egy ekkora épületbe nem kis dolog betörni.

- Van már ebben tapasztalatom – vetette oda Breaker.

- Mármint,

- Mielőtt zsoldosnak álltam, betörő voltam. A most használt felszerelések nagy részét akkor vettem, vagy épp csináltam.

- Szóval ez neked meg sem kottyan?

- Azt azért nem mondanám. Csak szimplán tudom, mit csinálok. Ettől még jöhetnek olyan dolgok, amiket nem láttam előre, ahogy más melóknál is. Na, indulás!

Időközben teljesen felöltöztek. Fekete ruhákat választottak, Sol a kalapját és a kabátját is levette, hogy ne zavarja, Dragann pedig a fegyvereit hagyta le, csak a pisztolya maradt nála. Rajtuk volt az a két öv, amin Dragann szeme megakadt korábban. Breaker az egész napot arra szánta, hogy megtanítsa a chistorinak a kezelését, és egész eredményesen sikerült. Jól tudta irányítani a botkormánnyal a kampókat, amikkel felhúzhatta magát akár egy tömbház tetejére is, és az érkezést tompító csizmákkal sem volt baja. A mászó kesztyűk, amiket felvettek, csak az óvatosság miatt kerültek a repertoárjukba. Valamint Sol elmaradhatatlan kézi műszerei, és a fülre erősített kommunikátor is rajtuk volt.

- Elég gyakran kimozdul ez a cucc – igazgatta Dragann a fülére ragasztott szerkezetet.

- Később csinálok egyet, amit kényelmesebben tudsz használni, de jelenleg be kell érned ezzel – mondta Sol. – Na, minden kész?

- Még szép!

*

Coronet éjszaka sem sokkal csendesebb, mint nappal, de legalább sötét van – gondolta Sol, miközben Dragann-al együtt sarokról sarokra közelítették meg a céljukat. Az álcázásuknak köszönhetően nehezen lehetett őket észrevenni, de semmit sem bíztak a véletlenre. Nagyon jól tudták, hogy az elbizakodottság hibához vezet, és nem engedhették meg ezt maguknak.

- Itt! – állította meg társát Breaker.

Szétnézett az üres utcán, ahová csak a főútról jövő zajok jutottak el, aztán óvatosan hátrált egy keveset. Közben kihajtotta a fülén lévő szerkezetből a szemlencsét, a szeme elé helyezte, és az oldalán lévő botkormányhoz kapott.

- Előre megyek, ha tiszta a terep, gyere utánam – mondta fojtott hangon a chistorinak.

A szemlencsén egy célkereszt jelent meg, Sol pedig a botkormány segítségével belőtte pontosan oda, ahova akarta. Az övén lévő fémszerkezetekből drótok lövelltek ki, és a fal felső részén akadtak meg.

Egy-két szilárdságteszt után a zsoldos megnyomott egy gombot a botkormány szélén, mire a drótok elkezdtek felgöngyölődni, ezzel együtt a fal felé húzni a tulajdonosukat. Mikor a széléhez ért, alacsonyabb sebességre kapcsolta, majd a kesztyűi segítségével elkezdett felmászni a ház tetejére.

Mikor felért, nem látott semmit, ami problémát okozhatna, ezért jelzett Dragann-nak, aki gyors utána is ment.

A háztetőkön ugrálva hamar elérték azt a helyet, ahol Sol előző este akciózott. Egy igencsak méretes, gazdag emeletes ház állt ott, ami mellé egy jóval kisebb tömbházat építettek. A két zsoldos a kisebbik tetejét vette célba, aztán ott meglapulva vártak.

- Ha jól állítottam be, pár perc múlva működésbe is lép – suttogta Sol. – Nagyon kicentiztük az idejutást.

Röviddel azután, mikor ezt mondta, kisebb robbanás hallatszott alulról, a cél épület pedig sötétségbe vonult. Hallották, ahogy többen is ordibálni kezdenek, aztán egy kicsivel később cselekvésre szánták el magukat.

A felszerelésük segítségével az egyik felső emeleti ablakot vették célba, és gyorsan felhúzták magukat odáig. Az álcázó most is segített nekik, de egyikük sem volt biztos abban, hogy senki nem látta meg őket.

Mikor az ablakhoz értek, lefékezték a drótokat, és Sol egy apró szerszámot vett elő. Az üveghez tartotta, mire kéken kezdett világítani, rövid ideig zúgó hangot hallatott, aztán az ablak szilánkokra tört.

- Jól van, befelé!

A két zsoldos belendült a néhai nyílászárón, felkapcsolták az éjjeli látást, és kutakodni kezdtek a lakásban. Extrán óvatosnak kellett lenniük, ha nem akarták, hogy a lakók riasztani tudjanak bárkit is. Hiába nehezítette meg a feljövetelt az, hogy áramszünetet okoztak az épületben, idő kérdése, és feljutottak volna, akkor pedig nekik annyi.

Ezért Dragann úgy határozott, hogy kábító fokozatra állítja a pisztolyát, és beáll a hálószoba ajtajába. Ha bárki is ki akarna onnan jönni, vagy egyáltalán megmozdulna, lelövi.

Sol eközben kutakodott, és meg is találta, amit keresett: egy rejtett széf a falban. Talán egy kezdőt megrémített volna, de Breakert nem. Mivel tudta, hogy elektromos szerkezetről van szó, először kisütötte, aztán felfeszítette az ajtaját.

A belsejében pedig egy egészen kicsi festmény várta, aminek láttán elvigyorodott, és óvatosan a hátizsákjába is rakta.

Jókedvűen ment vissza a társához, aki még mindig a szoba ajtajában őrködött, aztán leereszkedtek a tömbház tetejére, és elindultak vissza.

Mikor már a belvároson kívül jártak, nem volt szükségük az álcázásra, így kikapcsolták, és jóval nyugodtabban folytatták volna az útjukat, ha azt nem állja el egy csapatnyi fegyveres. Mindenféle faj képviselői álltak velük szemben, és jelentős számbeli fölényben voltak. Már ránézésről meg lehetett állapítani, hogy nem kispályás bűnözőkről van szó.

- Azt hiszem, van valami nálatok, amire szükségünk van – mondta fenyegetően a csapat élén álló ember. – Ha jófiúk lesztek, és ideadjátok, nem bántunk titeket annyira.

Dragann vérszomjas vicsorgással fogta rá a pisztolyát, de Sol leintette.

- Pontosan mi is kell nektek, srácok? – mondta, miközben próbált észrevétlenül a zsebébe nyúlni.

- Egy rossz próbálkozás, és búcsút mondhatsz a kézfejednek – fenyegette meg az ember mellett álló twi’lek, célra tartva tekintélyes fegyverét.

Breaker látva, hogy nincs más lehetőség, feltette a kezét, és tűrte, ahogy körülállják, és lefogják őket.

A chistori viszont nem volt ennyire engedékeny. Ahogy megpróbálták lefogni, leütötte az egyiket, és próbált kitörni a „gyűrűből”. De csak próbált, egy másodperccel később ájultan esett össze, ahogy az egyik támadó a nyakához érintette a sokkolót.

Sol Breaker pedig még tehetetlenebb volt, ahogy lefogták a kezeit. Képtelen volt hozzáférni a szerkezeteihez, így pedig kiszolgáltatottan tűrte, ahogy leveszik a hátizsákját, és őt is kiütik.

*

- Hol… vagyok?

A két zsoldos fájó tagokkal feküdt valami elhagyatott sikátor közepén. Sol zúgó fejjel megpróbált feltápászkodni, és körülnézni, de nem lett tőle okosabb.

- Hány óra? – kérdezte Dragann halkan.

- Nem tudom… De azok a rohadékok eltűntek.

- Buktuk a lóvét, mi?

- Nem mondanám… - Sol előkapta az adattábláját, és motozott rajta. – A belváros szélén vannak. Mi pedig nem messze attól a helytől, ahol beléjük futottunk. Úgy tűnik, átvonszoltak a sikátorba.

- Ennek most valahogy nem örülök. De honnan tudod, hogy hol vannak?

- Nyomkövetőt raktam a képre – vigyorgott a társára Breaker. – Számoltam vele, hogy problémák akadhatnak, és úgy tűnik, jó ötlet volt. Menjünk vissza a hajóra, és üssünk rajtuk!

- Felőlem… - morogta a chistori panaszosan. – A pénzemmel ne szórakozzanak!

*

- Kezdők! – röhögött visítva az egyik zsoldos. – Ilyen könnyen elszedni tőlük az árut… Mint egy ötévestől a nyalókát!

- Meg kellett volna ölni őket… - aggodalmaskodott a twi’lek. – Okozhatnak még problémát.

- Ezek? Ne legyél már ilyen gyáva! Némán tűrték, hogy lecsapjuk őket, majd pont ők fognak keresztbe tenni nekünk, mi?

- Nem szabad ennyire lebecsülni őket – motyogta egy kis sullusti. – Főleg addig nem, amíg a pénz nincs nálunk.

- Igaz, igaz. Minél előbb le kell adni az árut, aztán már ünnepelhetünk.

Ekkor lövések zaja szűrődött be kintről, amit nyögések követtek. Az ablakból annyi látszott, hogy a három őr összeesik, aztán két árny suhan el. A csapat azonnal fegyvert rántott, és az ajtóra szegezték.

Ekkor füst kezdett terjengeni a szobában, aztán az ajtó is berobbant. Mivel nem láttak semmit, nem kockáztathatták meg, hogy a saját társukat lőjék le véletlenül, ezért másodpercekig senki nem mozdult.

- Fegyvert le, vagy rátok robbantom az egész környéket! – hallatszott valahonnan a füstfelhő közepéről. – Gyerünk!

Mivel kezdett oszladozni, halványan láthatóvá vált a két középső alak… vagyis három, a chistori magához szorította a zsoldoscsapat főnökét is, a fejéhez tartva pisztolyát.

- Blöffölsz! Senki nem olyan hülye, hogy a saját életét is kockára tegye ennyiért! – kiabált kétségbeesetten a vezető, mire Dragann még erősebben szorította a nyakát.

- Nos, én vagyok ilyen hülye – vigyorodott el Sol, és megnyomott egy gombot a baljában tartott távirányítón.

Kintről azonnal fülsértő hang hallatszott, aminek kíséretében eltűnt a szemben lévő ház falának egy darabja.

- Teleraktam a házfalakat detonátorokkal, ha ennyire akarjátok, rátok omlaszthatom a környező épületeket. Nos, van még valaki, aki akadékoskodni akar?

Senki nem mozdult, ahogy azt Breaker várta. Kimért léptekkel az asztalhoz lépett, amin ott volt az a bizonyos festmény.

- Méghogy mi vagyunk amatőrök… Ezt visszaveszem. Ha nem akartok megdögleni, ne gyertek utánunk!

A két zsoldos lassan kihátrált az épületből, aztán eltűntek a sikátorban. A hoppon maradt csapat félve attól, hogy mégis robbant, percekig nem mert megmozdulni.

*

- Nem hittem volna, hogy beválik – mondta vigyorogva Dragann, mikor a Blunt Arrow pilótafülkéjébe érkeztek.

- Én sem – vakarta a fejét Sol. – Az volt az utolsó nagyobb töltetem. Most biztos nekiálltak keresni a többit, és rettegnek, pedig csak festett gipszet raktam körbe.

- Nem volt épp buktatók nélküli, de jól sikerült ez az egész.

- Jól bizony! Remélem, legközelebb is lesz ilyen mázlink!

Sol Breaker és Dragann vigyorogva csaptak bele egymás tenyerébe, mielőtt a hajó elrugaszkodott volna a talajról. A biztonság kedvéért egy időre elhagyták a Koréliát, de nem örökre. Vajon mi lesz a következő kalandjuk?

A Galaxis söpredéke - 5. fejezet by Skyhawk

 A Galaxis söpredéke

5. fejezet

Fene… Fáj a fejem – panaszkodott magában Sol, miközben kinyitotta a szemét. Valamiféle félhomályos szobában feküdt, mindenfelé elszórt üres üvegekkel, amiket először nem is tudott mire vélni. Megpróbált feltápászkodni, és meglátta a másik ágyon horkoló chistorit.

- Ja, tényleg – realizálta a helyzetet. – Ünnepeltünk, ő meg kidőlt.

Szétnézett az ágyon, mintha keresne valamit, de nem járt sikerrel, szóval folytatta a padlón. Az egyik széken meg is találta… a lyukas kalapját.

Hogy az a…

Kissé mérgesen a fejére kapta, aztán Dragannhoz lépett, és megrázta a vállát. A hüllő egy pillanatra felhorkant, de nem nyitotta ki a szemét. Breaker türelmesen rázogatta tovább, hátha sikerül életet felébreszteni, de a szerencséje elhagyta a következő negyed órára.

- Te, kelj már fel – motyogott immár jóval türelmetlenebbül. – Nem hiszem el, hogy ennyire kiütötted magad.

A szavakra már jobban reagált a nagyra nőtt teremtmény, lassan fel is tápászkodott, aztán ledermedt, mikor meglátta a társát.

- Ennyire ijesztő az arcom? – csodálkozott Sol. – Ne ugrándozz, készülődj, mert kipaterolnak a szobából.

Dragann nyögdécselve kiszállt az ágyból, aztán egyből a pisztolytáskáját kereste. Viszont azt nem találta sehol, így kétségbe esett ábrázattal Breakerre nézett.

- Leadatták velünk a recepción, rémlik? – mondta. – Nem akarják, hogy bárki is vérengzést rendezhessen itt.

- Ah… Visszaadják, ugye?

- Ezt komolyan kérdezed? – röhögött az ember. – Kapd fel a cuccaid, és menjünk. Visszakapod, ne félj!

Pár perc elteltével már a Coroneti szálloda bejárata előtt álltak. Sol, aki kifejezetten kedvelte a várost és úgy az egész Koréliát, csodálattal nézett végig a magas, ívelt oldalú házakon, és a hatalmas légi forgalmon. Dragann csak csendben állt mellette, várva arra, mikor indul el társa a hajó felé, de ez pár másodperc múlva megtörtént.

- Jót kaszáltunk az előző melóval, nem? – kérdezte vidáman. – Nem gondoltam, hogy visszahozza azt, amit belefektettünk.

- Igen, tényleg nagy siker volt – válaszolt a chistori bágyadtan. – De elég megerőltető is, ha szabad így fogalmaznom.

- Az, de fel se vedd, nem lesz minden ilyen. Csak belenyúltunk valami nagyba, és a lehető legjobban másztunk ki belőle – vigyorgott Breaker. – De mi van veled, fáj a fejed?

- Eléggé. Nem igazán szoktam hozzá az italozgatáshoz – magyarázkodott Dragann, a termetéhez képest furcsa szégyenlőséggel.

- Az mondjuk érezhető volt – nézett rá az ember. – Alig pár sört ittál, és már a széken nem tudtál megmaradni.

- Sajnálom.

- Fel se vedd, cimbi! Mindenki így kezdi! – veregette meg a chistori vállát, aztán előkapta az adattáblát a zsebéből. – Te, van itt valami érdekes.

Dragann közelebb hajolt a felé tartott szerkezethez, és pár másodpercig némán olvasott.

- Egy nexu macska eltűnt?! – horkant fel. – Ha lehet, messzire elkerülném ezt!

- Ott van alul, még csak kölyök. Sima ügy, ráadásul nézd meg, mennyit fizetnek érte! Tízezer kredit azért mégiscsak tízezer kredit!

- Nem is tudom, Sol… Nem sok ez egy macskáért?

- Biztos valami gazdag majomtól szökött el, azért ennyi. Na, bevállaljuk?

- A pénz mindig jól jön… - vakarta az állát a hüllő. – Oké, benne vagyok.

*

Coronet igencsak forgalmas hely, főleg a déli órákban. Rengeteg ember és egyéb fajú egyén mászkál itt, nem csak koréliaiak. De ez elvárható, ha egy kikötővárosról beszélünk.

Sol Breaker egy hűvös falnak támaszkodva olvasgatta a kezében tartott adattábláját. Az ábrázatán nem látszott, hogy sok eredményt érne el ezzel. Dragann, aki végig mellette szobrozott, kezdte kissé unni a várakozást. Még nem tudta a részleteket se, és nem segített az sem, hogy társa az adattábla elrakása után cigire gyújtott.

- Kérsz? – kérdezte.

- Nem, köszönöm. Nem dohányzom.

- Én se sűrűn – fújta ki a füstöt. – De már szokásom, hogy melózás előtt elszívok egy szálat.

- Amolyan szertartás? – vonta fel nem létező szemöldökét a chistori.

- Olyasmi – motyogta az ember elgondolkozva. – Elszívom, és indulunk.

- És mi a terv? – kérdezte Dragann vidám arccal.

- Terv? Hmm… Az nincs. Megnézzük mindenhol, megkérdezzük az utcaiakat.

- Sol, tudod te, mekkora ez a város?

- Jó nagy – kerülte el a pontos választ Breaker. – Nyugi. Ezen a környéken tűnt el tegnap este. Szerintem esélyes, hogy egy közeli sikátorban húzta meg magát, és kergeti a patkányokat. Csak annyi a dolgunk, hogy kiderítsük, melyikben.

- És azt várod, hogy kérdezősködjek az utcán? Összecsinálják magukat, ha megszólítom őket.

- Ha benne vagy, akkor te a sikátorokat nézed át, és én kérdezősködök. Ja, ezt meg tedd a füledre - nyújtott oda valami szerkezetet a chistorinak. – Ezzel tartjuk a kapcsolatot. Ha valami van, nyomd meg a gombot, és beszélj.

Dragann érdeklődve nézegette a kommunikátort, aztán óvatosan a fejére illesztette. Sol gyorsan ki is próbálta, és semmi probléma nem volt vele.

A csikk repült, bakancs taposott, és a két zsoldos már el is indult.

*

Breaker leszólította az egyik helybélinek kinéző embert, aki épp valami tömbház felé sétált. Az meglepetten fordult oda a kalapos alakhoz, és érdeklődve nézte a képet, amit elé nyújtott.

- Nem láttam még ilyen állatot. Mi ez?

- Egy nexu kölyök – válaszolt Sol kissé letört lelkesedéssel. – Azért köszönöm.

Folytatta útját, nem túl eredményesen. Vagy meg se hallgatták, vagy fel se ismerték az állatkát. Nem igazán tudta, hogy mit tehetne ezzel a helyzettel, szóval ledobta magát egy köztéri padra, és bámulta a magasan felette elhúzó hajókat. Elszórakoztatta magát azzal, hogy próbálta kitalálni, milyen típusúak, és nem egyet fel is ismert. Sok YT szériás gép, és még egy Dynamic osztályú ősöreg teherhajó is elrepült, aztán beleunt az egészbe. Tanácstalanul nézegette az embereket, a közeli sikátor bejáratát, de ötlete sem volt, hogy találja meg a cicust.

Pedig azt hittem, könnyű lesz. Fenébe!

A gyomra kordulása rántotta ki a gondolatai mélyéről, és juttatta eszébe, hogy bizony nem evett semmit, mióta felébredt a szállodában.

- Hát, éhesen nehezebb dolgozni – motyogta magának, és elindult szétnézni a környéken. Mindenféle butikot és hasonlót talált, de valahogy egy éttermet se, és ez aggasztotta.

Időközben kiért valami folyószerűség mellé, vagyis inkább a házsornak lett vge, és felváltotta egy fémkorlát. Nem túl lelkesen ment oda hozzá, és dőlt neki, a vizet bámulva.

- Nem a legszebb látvány – morogta a barnás levet nézve. – Sőt, kifejezetten csúnya. Nem is akarom tudni, mi lehet beleengedve.

Mikor ezt kimondta, meg is fordult, és észrevett egy kis bódét, ami előtt egy kisebb sor állt. Ami azt jelenti…

A sorát kivárva türelmetlenül nézegette a választékot, aztán gyorsan ennyit mondott:

- Egy traladonburgert kérek!

Pár perc múlva pedig jóízűen harapdálta az életmentő finomságot, ami annyira azért mégsem volt finom, de részletkérdés. Az utolsó falatnál pedig elkezdett jelezni a kommunikátora.

- Sol, megvan.

*

Órák teltek el, és a chistori még mindig eredménytelenül járta a sikátorokat. Sehol nem talált egy macskaszerű élőlényt sem, ráadásul a kedve is elment az egésztől. Abból ítélve, hogy a társa sem jelzett neki, valószínűleg ő sem talált semmit.

- Reménytelen.

Ekkor valami motoszkálásra lett figyelmes az egyik kuka mellett.

Mintha… Csont roppanna?

Elképzelése se volt, hogy mi történhet ott. Ha csont ropog, akkor valami elkapott valamit. Csak az a kérdés, hogy mi és mit?

Óvatosan közelebb sétált, aztán meg is látta a jelenetet: egy nexu kölyök épp lerágta egy patkány fejét.

Nem valami szép látvány, meg kell hagyni.

Dragann azonnal a kommunikátorhoz kapott, és szólt Solnak, de a macsek a hang miatt ijedten szaladni kezdett. A chistori a nyomába is eredt, de rádöbbent, hogy nehéz a dolga: ha nem éri utol, még le se lőheti, mert élve kell, ráadásul a pisztolya kábító fokozata is túl sok lenne neki.

Ezen agyalva rohant utána, és imádkozott, hogy Sol mihamarabb érje utol.

Időközben vége is lett a sikátornak, és egy nagy gödör tátongott előtte. A cicus egy kiálló csőre mászott fel, ami túl magason volt ahhoz, hogy Dragann elérhesse, ugrani meg nem mert.

A macska próbált egy kicsit mászni, de megcsúszott, és…

Egy fekete árny suhant el a chistori mellett, aztán kiugrott a cicához, és esés közben elkapta.

Sol Breaker nem gondolta át eléggé a helyzetet, még azelőtt ugrott, hogy tudta volna, hova érkezik, így a macskával a kezében beleesett…

A barna folyóba, ami a sikátor mögött folydogált. Breaker egy pillanatra azt hitte, meghal, de ehelyett vízbe érkezett, mégsem érezte túl szerencsésnek magát.

- Fene ebbe az egészbe! Miért kell szennyvizet engedni ide?! – kiabált a pár méterrel magasabban lévő társának, miközben biztos kézzel tartotta a macskát.

Az az ijedtségtől szinte mozdulatlanul tűrte az ideiglenes gazdit, aki ijedten kapott a fejéhez.

- A kalapom! – kiabálta, aztán elkezdett átmászni a hideg, de alig térdig érő víz szélére, ahova a fejfedője esett.

Megnyugodva nyomta a fejébe, aztán küldött egy vigyort Dragann-nak.

- Küldetés végrehajtva!