A Galaxis söpredéke - 6. fejezet by Skyhawk

A Galaxis söpredéke

6. fejezet

- Most komolyan, kezdőként se hibáztam ekkorát! – zsörtölődött dideregve Sol Breaker. – Nem lett volna baja, ha vízbe esik, és én se fáznék ennyire!

Dragann csak egyetértően hümmögött, miközben próbálta féken tartani a türelmetlen macsekot.

- Legalább jó pénzt kapunk érte – morogta csak úgy magának.

- Lesz miből kitisztíttatni a kabátom. A jó életbe, hogy ez milyen büdös!

A zsoldospáros Coronet belvárosában járt, és meglehetősen kitűntek a tömegből. Az viszont, hogy meg se merték közelíteni őket, inkább betudható volt a barnás levet eresztő, bűzölgő Solnak, mint a chistorinak. Az előző melóban meggondolatlanul a cicus után ugrott, ennek következményeképp pedig tetőtől talpig szennyvizes lett, ami miatt nem volt épp szalonképes állapotban. És hangot is adott annak, mennyire nem tetszik ez neki.

Dragann csak csendben hallgatta társa részben saját magára, részben a koréliai építészekre és lakosokra vonatkozó válogatott szidalmait, miközben a nexu gazdája felé igyekeztek. A „hölgy”, mikor meghallotta, hogy megtalálták, azonnal magához rendelte őket, így idejük sem volt átöltözni. Sol persze emiatt is mérges volt.

- Nyugodj le, tíz perc, és megleszünk mindennel – próbálta csitítani Dragann. – Legalább legközelebb nem rohansz fejvesztve mindenhova.

- Ne szívass már! Adjuk le ezt a dögöt, és hagyjuk itt a bolygót!

- Biztos vagy benne, hogy már el is akarsz menni? – kérdezte a chistori, akinek egészen megtetszett a város.

- Hmm… - gondolkodott el az ember, és elkezdett böngészni az adattábláját. – Talán mégsem.

- Mi az?

- Majd, ha visszaértünk a hajóhoz. Ez érdekes lesz!

*

Breaker lustán nyújtózkodott a hajóján lévő hálófülkéjében. Már órák teltek el azóta, hogy leadták a macskát, azóta pedig sikerült kitisztítani a kabátját is, a pénzből pedig bőségesen feltankolhatták a bárka hűtőjét is.

- Ez az igazi élet! – vigyorgott Sol, de felkapta a fejét, mikor kopogást hallott az ajtó felől.

- Bemehetek? – hallatszott Dragann bizonytalan hangja.

- Ja, nyugodtan – válaszolta a zsoldos, mire az ajtó azonnal kinyílt, és belépett rajta a hüllő.

- Szóval, mi is volt az, amit találtál?

- Ja, hogy az érdekel – kapta fel az adattáblát az ember. – Nézz csak ide!

A chistori figyelmesen átolvasta a meló leírását, és egyből megakadt a szeme az összegen.

- Százhetvenezer kredit?! – hüledezett.

- Bezony! Ha ezt megcsináljuk, hónapokig nem kell aggódni semmi miatt.

- De biztos vagy benne? Egy ilyen nagyságrendű munka nem kis veszéllyel jár.

- Erre gondoltam is – vigyorodott el Sol. – De ne izgulj annyira. Már van egy tervem!

*

- Nos… Ez itt a felszerelés-tároló – nyitott ki egy ajtót Breaker, valahol a hajó hátsó részében.

A helyiségben mindenféle elektronikai cucc sorakozott, még a felső polcokon is. Akadtak ott kommunikátorok, falmászó szettek és rengeteg olyan cucc, amit Dragann egyszerűen nem tudott beazonosítani. Az egyik ilyen egy öv volt, aminek két oldalán fémszerkezet látszott, baloldalt pedig egy botkormány. Ahogy jobban szétnézett, talált egy ugyanilyen cuccot, és kérdőn nézett a társára.

- Látom, pont azt szúrtad ki – mondta az ember elismerően. – Pont azokat fogjuk használni. Saját „találmány”, ha szabad így mondanom, falmászásra és sok egyébre is kiválóan használható. Sőt, ha jól megtanulod kezelni, könnyedén lenghetsz vele épületről épületre.

- Ez szép és jó, de van két kérdésem. Első: nem veszélyes ezt a cuccot használni? Második: feljön ez rám?

- Elsőre a válasz: de, az, viszont ma és holnap gyakorolni fogod a kezelését. A másodikra pedig: persze! Állítható az öv, és lazán elbír fél tonnát is.

- Kicsit félek tőle. Tudod, én meg a technika…

- Ne izgulj! A te képességeiddel nem lesz nehéz.

*

A rendszer központi csillaga már alacsonyan járt az égen. Sol Breaker és Dragann óvatosan haladtak az utca forgatagában, kerülve a feltűnést, bár jelentősen megnehezítette ezt az a tény, hogy szegény chistori túlságosan kitűnt a tömegből. Ennek ellenére gyors tempót diktáltak, amire igazából szükség is volt.

- Ha minden igaz, ebből a sikátorból be tudunk jutni – suttogta társának Sol, mikor a járókelőktől kissé távolabb, egy koszos kis nyílás felé vették az irányt.

- Biztos vagy benne, hogy ezzel a cuccal nem vesznek minket észre? – aggodalmaskodott Dragann, és megtapogatta a csuklóján lévő szerkezetet.

- Nyugi, csak állj egy árnyékosabb helyre, és nem lesz gond – csitítgatta az ember. – Kezdjük.

Megnyomott egy gombot a csuklópánton, mire félig szinte átlátszóvá vált. A társa meglepődve nézett rá, de követte a példáját, és arrébb húzódott az egyik sarokba. Megkocogtatta a fülén lévő kommunikátort, mire az rövid recsegés után csatornát nyitott.

- Figyelj, hogy ne jöjjön senki! Bármi gond van, ne kezdj lövöldözni, egyből jelezz nekem! – utasította Breaker, amit a chistori egy bólintással igazolt vissza.

A sikátor bejárata meglehetősen mocskos és büdös volt, köszönhetően a felhalmozott szemétnek. Az ember azt gondolná, hogy legalább a gazdag negyedben nincsenek ilyen helyek – gondolta Sol.

Óvatosan átlépett az egyik ilyen halom felett, aztán a falhoz lapulva oldalazott tovább. Az álcázó elrejtette a kíváncsi szemek elől, de nem érezte magát teljes biztonságban.

Mikor egy elágazáshoz ért, megállt egy pillanatra, és felidézte a térképet. Az elsőnél balra kell mennie, aztán egyenesen tovább, annak végén pedig jobbra. A cél ott lesz.

A patkányok kaparászása nem igazán nyugtatta meg, de mellette bizsergető érzés járta át a mellkasát, mintha először vezetne űrhajót. Rég volt már, hogy egyedül sunnyogott a sikátorokban, és kifejezetten élvezte, hogy most ezt teheti. De ezen izgalma miatt nem engedhette meg magának, hogy figyelmetlen legyen. Rámarkolt a DL-44-esére, aztán óvatosan folytatta útját.

Beletelt pár percbe, mire eljutott addig a bizonyos pontig. Beszélgetés hangjai csapták meg a fülét, ezért behúzódott egy kuka mögé, és onnan nézett szét. A sikátor végében két twi’lek őrzött egy ajtót. A gyér fényben nem igazán tudott részleteket kivenni, ezért a fülén lévő kommunikátoron megnyomott egy gombot, mire abból kiugrott egy kis nyél, a végén egy lencsével. Ezt a bal szeme elé hajlította, és megnyomott egy újabb gombot.

A terep máris tisztábban látszott előtte, a kép sistergése ellenére is. Alaposan megnézte az őröket: két twi’lek férfi, gyárinak kinéző DL-44-es pisztolyokkal. Kissé csalódottnak érezte magát, de ennél nagyobb védelemre nem kellett számítania, hiszen egy egyszerű kapcsolót őriznek. Már az is csoda, hogy lőfegyver van náluk.

Kíváncsi vagyok, bent van-e valaki – gondolkodott.

De a kérdésére nem kapott választ. Percekig figyelte a beszélgető őröket, de semmi olyat nem látott, ami esetleg akadályozhatná a bejutást.

Felkapott egy konzervdobozt a kuka mellől, aztán óvatos mozdulatokkal eldobta a tőle balra lévő sikátor felé. A trükkje működött, az egyik őr elindult a hang irányába.

Amíg a másik a társát figyelte, Sol gyors léptekkel közelebb ment az ajtóhoz, és leguggolt az árnyékba.

Jó esetben van fél percem erre – agyalt, miközben egy kabátgomb méretű cuccot tapasztott a falra.

Gyors mozdulattal előrántotta a sokkolóját, és azonnal az őr nyakához szorította, mire az elájult. Bevonszolta az ernyedt testet a fal takarásába, kiszedte a zsebéből a kulcsokat, és besurrant az ajtón, mielőtt a másik visszaért volna.

A helyiséget szinte teljes sötétség uralta, egyedül a jobboldal egészét elfoglaló műszerfal apró lámpái világítottak. Valamint igen erős zúgás is hallatszott felőle. Breaker tudta, hogy nagyjából két perce van még elvégezni a dolgát, szóval gyorsan végigpásztázta a műszereket, aztán gyorsan a főkapcsolóhoz lépett. Kitapogatta, hogy mekkora rés van alatta, aztán egy apró, ragasztószalagos szerkezetet húzott ki a zsebéből. Gyors ellenőrizte, aztán feltapasztotta a kitapogatott rés falára.

Meggyőződve arról, hogy nem veszi észre senki, visszament az ajtóhoz, és fülelt. Nem telt bele fél perc, és egy éles hang hasított a levegőbe, amit szitkozódás és lábdobogás követett. Sol ekkor kinyitotta az ajtót annyira, hogy kiférjen rajta, visszazárta maga után, és eliramodott a twi’lek után. Az összezavarodva nézelődött, keresve a hang forrását, valamint a társát, de mielőtt megtalálhatott volna bármit is, a sokkoló már a nyakához ért, és elájult.

A zsoldos vigyorral az arcán odavonszolta a másik test mellé, visszarakta a kulcsot az őr zsebébe, aztán egy kis dobozt vett elő.

- Nem igazán használtam még ezt, de valószínűleg nem lesz bajotok – suttogta a néma hallgatóságának. – Az utóbbi egy-két órát teljesen el is felejtitek.

A dobozból egy tollszerű valamit húzott ki, aminek a tetejére egy kis üvegtartályt csavartak. A szerkezetet az egyik őr vállához érintette, aztán lecserélte az üveget, és a társával is megismételte a műveletet.

Mint aki jól végezte a dolgát, visszament arra, amerről jött, persze még mindig óvatosan. Útközben jelzett Dragann-nak, aki már türelmetlenül várta. Úgy tűnt, nagyon is zavarta, hogy nem kellett semmit csináljon, mert semmi probléma nem akadt a bejáratnál.

A két zsoldos jókedvűen ment vissza a Blunt Arrow fedélzetére. A misszió első fele elvégezve.

*

- Minden az időzítésen múlik – mondta Sol öltözés közben. – Ha jól időzítünk, simán bejutunk.

- Még mindig tartok kissé ettől az egésztől – aggodalmaskodott Dragann. – Azért egy ekkora épületbe nem kis dolog betörni.

- Van már ebben tapasztalatom – vetette oda Breaker.

- Mármint,

- Mielőtt zsoldosnak álltam, betörő voltam. A most használt felszerelések nagy részét akkor vettem, vagy épp csináltam.

- Szóval ez neked meg sem kottyan?

- Azt azért nem mondanám. Csak szimplán tudom, mit csinálok. Ettől még jöhetnek olyan dolgok, amiket nem láttam előre, ahogy más melóknál is. Na, indulás!

Időközben teljesen felöltöztek. Fekete ruhákat választottak, Sol a kalapját és a kabátját is levette, hogy ne zavarja, Dragann pedig a fegyvereit hagyta le, csak a pisztolya maradt nála. Rajtuk volt az a két öv, amin Dragann szeme megakadt korábban. Breaker az egész napot arra szánta, hogy megtanítsa a chistorinak a kezelését, és egész eredményesen sikerült. Jól tudta irányítani a botkormánnyal a kampókat, amikkel felhúzhatta magát akár egy tömbház tetejére is, és az érkezést tompító csizmákkal sem volt baja. A mászó kesztyűk, amiket felvettek, csak az óvatosság miatt kerültek a repertoárjukba. Valamint Sol elmaradhatatlan kézi műszerei, és a fülre erősített kommunikátor is rajtuk volt.

- Elég gyakran kimozdul ez a cucc – igazgatta Dragann a fülére ragasztott szerkezetet.

- Később csinálok egyet, amit kényelmesebben tudsz használni, de jelenleg be kell érned ezzel – mondta Sol. – Na, minden kész?

- Még szép!

*

Coronet éjszaka sem sokkal csendesebb, mint nappal, de legalább sötét van – gondolta Sol, miközben Dragann-al együtt sarokról sarokra közelítették meg a céljukat. Az álcázásuknak köszönhetően nehezen lehetett őket észrevenni, de semmit sem bíztak a véletlenre. Nagyon jól tudták, hogy az elbizakodottság hibához vezet, és nem engedhették meg ezt maguknak.

- Itt! – állította meg társát Breaker.

Szétnézett az üres utcán, ahová csak a főútról jövő zajok jutottak el, aztán óvatosan hátrált egy keveset. Közben kihajtotta a fülén lévő szerkezetből a szemlencsét, a szeme elé helyezte, és az oldalán lévő botkormányhoz kapott.

- Előre megyek, ha tiszta a terep, gyere utánam – mondta fojtott hangon a chistorinak.

A szemlencsén egy célkereszt jelent meg, Sol pedig a botkormány segítségével belőtte pontosan oda, ahova akarta. Az övén lévő fémszerkezetekből drótok lövelltek ki, és a fal felső részén akadtak meg.

Egy-két szilárdságteszt után a zsoldos megnyomott egy gombot a botkormány szélén, mire a drótok elkezdtek felgöngyölődni, ezzel együtt a fal felé húzni a tulajdonosukat. Mikor a széléhez ért, alacsonyabb sebességre kapcsolta, majd a kesztyűi segítségével elkezdett felmászni a ház tetejére.

Mikor felért, nem látott semmit, ami problémát okozhatna, ezért jelzett Dragann-nak, aki gyors utána is ment.

A háztetőkön ugrálva hamar elérték azt a helyet, ahol Sol előző este akciózott. Egy igencsak méretes, gazdag emeletes ház állt ott, ami mellé egy jóval kisebb tömbházat építettek. A két zsoldos a kisebbik tetejét vette célba, aztán ott meglapulva vártak.

- Ha jól állítottam be, pár perc múlva működésbe is lép – suttogta Sol. – Nagyon kicentiztük az idejutást.

Röviddel azután, mikor ezt mondta, kisebb robbanás hallatszott alulról, a cél épület pedig sötétségbe vonult. Hallották, ahogy többen is ordibálni kezdenek, aztán egy kicsivel később cselekvésre szánták el magukat.

A felszerelésük segítségével az egyik felső emeleti ablakot vették célba, és gyorsan felhúzták magukat odáig. Az álcázó most is segített nekik, de egyikük sem volt biztos abban, hogy senki nem látta meg őket.

Mikor az ablakhoz értek, lefékezték a drótokat, és Sol egy apró szerszámot vett elő. Az üveghez tartotta, mire kéken kezdett világítani, rövid ideig zúgó hangot hallatott, aztán az ablak szilánkokra tört.

- Jól van, befelé!

A két zsoldos belendült a néhai nyílászárón, felkapcsolták az éjjeli látást, és kutakodni kezdtek a lakásban. Extrán óvatosnak kellett lenniük, ha nem akarták, hogy a lakók riasztani tudjanak bárkit is. Hiába nehezítette meg a feljövetelt az, hogy áramszünetet okoztak az épületben, idő kérdése, és feljutottak volna, akkor pedig nekik annyi.

Ezért Dragann úgy határozott, hogy kábító fokozatra állítja a pisztolyát, és beáll a hálószoba ajtajába. Ha bárki is ki akarna onnan jönni, vagy egyáltalán megmozdulna, lelövi.

Sol eközben kutakodott, és meg is találta, amit keresett: egy rejtett széf a falban. Talán egy kezdőt megrémített volna, de Breakert nem. Mivel tudta, hogy elektromos szerkezetről van szó, először kisütötte, aztán felfeszítette az ajtaját.

A belsejében pedig egy egészen kicsi festmény várta, aminek láttán elvigyorodott, és óvatosan a hátizsákjába is rakta.

Jókedvűen ment vissza a társához, aki még mindig a szoba ajtajában őrködött, aztán leereszkedtek a tömbház tetejére, és elindultak vissza.

Mikor már a belvároson kívül jártak, nem volt szükségük az álcázásra, így kikapcsolták, és jóval nyugodtabban folytatták volna az útjukat, ha azt nem állja el egy csapatnyi fegyveres. Mindenféle faj képviselői álltak velük szemben, és jelentős számbeli fölényben voltak. Már ránézésről meg lehetett állapítani, hogy nem kispályás bűnözőkről van szó.

- Azt hiszem, van valami nálatok, amire szükségünk van – mondta fenyegetően a csapat élén álló ember. – Ha jófiúk lesztek, és ideadjátok, nem bántunk titeket annyira.

Dragann vérszomjas vicsorgással fogta rá a pisztolyát, de Sol leintette.

- Pontosan mi is kell nektek, srácok? – mondta, miközben próbált észrevétlenül a zsebébe nyúlni.

- Egy rossz próbálkozás, és búcsút mondhatsz a kézfejednek – fenyegette meg az ember mellett álló twi’lek, célra tartva tekintélyes fegyverét.

Breaker látva, hogy nincs más lehetőség, feltette a kezét, és tűrte, ahogy körülállják, és lefogják őket.

A chistori viszont nem volt ennyire engedékeny. Ahogy megpróbálták lefogni, leütötte az egyiket, és próbált kitörni a „gyűrűből”. De csak próbált, egy másodperccel később ájultan esett össze, ahogy az egyik támadó a nyakához érintette a sokkolót.

Sol Breaker pedig még tehetetlenebb volt, ahogy lefogták a kezeit. Képtelen volt hozzáférni a szerkezeteihez, így pedig kiszolgáltatottan tűrte, ahogy leveszik a hátizsákját, és őt is kiütik.

*

- Hol… vagyok?

A két zsoldos fájó tagokkal feküdt valami elhagyatott sikátor közepén. Sol zúgó fejjel megpróbált feltápászkodni, és körülnézni, de nem lett tőle okosabb.

- Hány óra? – kérdezte Dragann halkan.

- Nem tudom… De azok a rohadékok eltűntek.

- Buktuk a lóvét, mi?

- Nem mondanám… - Sol előkapta az adattábláját, és motozott rajta. – A belváros szélén vannak. Mi pedig nem messze attól a helytől, ahol beléjük futottunk. Úgy tűnik, átvonszoltak a sikátorba.

- Ennek most valahogy nem örülök. De honnan tudod, hogy hol vannak?

- Nyomkövetőt raktam a képre – vigyorgott a társára Breaker. – Számoltam vele, hogy problémák akadhatnak, és úgy tűnik, jó ötlet volt. Menjünk vissza a hajóra, és üssünk rajtuk!

- Felőlem… - morogta a chistori panaszosan. – A pénzemmel ne szórakozzanak!

*

- Kezdők! – röhögött visítva az egyik zsoldos. – Ilyen könnyen elszedni tőlük az árut… Mint egy ötévestől a nyalókát!

- Meg kellett volna ölni őket… - aggodalmaskodott a twi’lek. – Okozhatnak még problémát.

- Ezek? Ne legyél már ilyen gyáva! Némán tűrték, hogy lecsapjuk őket, majd pont ők fognak keresztbe tenni nekünk, mi?

- Nem szabad ennyire lebecsülni őket – motyogta egy kis sullusti. – Főleg addig nem, amíg a pénz nincs nálunk.

- Igaz, igaz. Minél előbb le kell adni az árut, aztán már ünnepelhetünk.

Ekkor lövések zaja szűrődött be kintről, amit nyögések követtek. Az ablakból annyi látszott, hogy a három őr összeesik, aztán két árny suhan el. A csapat azonnal fegyvert rántott, és az ajtóra szegezték.

Ekkor füst kezdett terjengeni a szobában, aztán az ajtó is berobbant. Mivel nem láttak semmit, nem kockáztathatták meg, hogy a saját társukat lőjék le véletlenül, ezért másodpercekig senki nem mozdult.

- Fegyvert le, vagy rátok robbantom az egész környéket! – hallatszott valahonnan a füstfelhő közepéről. – Gyerünk!

Mivel kezdett oszladozni, halványan láthatóvá vált a két középső alak… vagyis három, a chistori magához szorította a zsoldoscsapat főnökét is, a fejéhez tartva pisztolyát.

- Blöffölsz! Senki nem olyan hülye, hogy a saját életét is kockára tegye ennyiért! – kiabált kétségbeesetten a vezető, mire Dragann még erősebben szorította a nyakát.

- Nos, én vagyok ilyen hülye – vigyorodott el Sol, és megnyomott egy gombot a baljában tartott távirányítón.

Kintről azonnal fülsértő hang hallatszott, aminek kíséretében eltűnt a szemben lévő ház falának egy darabja.

- Teleraktam a házfalakat detonátorokkal, ha ennyire akarjátok, rátok omlaszthatom a környező épületeket. Nos, van még valaki, aki akadékoskodni akar?

Senki nem mozdult, ahogy azt Breaker várta. Kimért léptekkel az asztalhoz lépett, amin ott volt az a bizonyos festmény.

- Méghogy mi vagyunk amatőrök… Ezt visszaveszem. Ha nem akartok megdögleni, ne gyertek utánunk!

A két zsoldos lassan kihátrált az épületből, aztán eltűntek a sikátorban. A hoppon maradt csapat félve attól, hogy mégis robbant, percekig nem mert megmozdulni.

*

- Nem hittem volna, hogy beválik – mondta vigyorogva Dragann, mikor a Blunt Arrow pilótafülkéjébe érkeztek.

- Én sem – vakarta a fejét Sol. – Az volt az utolsó nagyobb töltetem. Most biztos nekiálltak keresni a többit, és rettegnek, pedig csak festett gipszet raktam körbe.

- Nem volt épp buktatók nélküli, de jól sikerült ez az egész.

- Jól bizony! Remélem, legközelebb is lesz ilyen mázlink!

Sol Breaker és Dragann vigyorogva csaptak bele egymás tenyerébe, mielőtt a hajó elrugaszkodott volna a talajról. A biztonság kedvéért egy időre elhagyták a Koréliát, de nem örökre. Vajon mi lesz a következő kalandjuk?